Ahogy olvasónk jelezte nekünk, a pár órával ezelőtt Szombathely - Szőlős vasúti átjárónál a vonat az állomáson állt már egy ideje, jelzőlámpa pedig semmit nem mutatott, a sorompó pedig fent állt:
Jó ideig piros volt, majd egyszer csak semmi és felment. Félelmetes, hogy a város felé jövök, megállás nélkül átmennek. Városból kifelé menők java részt megáll, ők látják a vonatot.
- írta. Reméljük, nem történt baleset!Frissítés!
A vonatot - kaptuk az előbb a hírt - végül, úgy vontatták el:
Köszönjük a fotókat Gayer Helgának!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!