Újbarokk a Képtárban

A kollekció abba a művészi világba enged bensőséges betekintést, amelyet jól ismerhetünk a Szombathelyi Székesegyház Kisléghi Nagy által 1999 és 2003 között készített, Szűz Mária életét bemutató képsorozatáról.

Bár a bemutatott festmények legfeltűnőbb értelemben tematikailag kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a Firenzében született neves, 16. századi zeneszerzőnek emléket állító Hommage a Animucciatól eltekintve kivétel nélkül bibliai tárgyhoz kötődnek, mégis mást, jelesen egy festészettörténeti mozzanatot tekinthetünk a kiállítás képeit összetartó erőnek. Az ábrázolás tenebrista technikája, melyet a művészettörténészek egy része Caravaggionak tulajdonít, valamennyi művön hangsúlyosan van jelen. Az egyetlen - tehát nem szórt - fényforrás által megvilágított alakok megjelenése a kilencvenes évek legelején vált meghatározóvá Kisléghi Nagy művészetében. A kiállításon bemutatott két legkorábbi kép, a Borromei Szent Károly, valamint a Kenyér és bor 1991-ben keletkeztek. Vallási téma ugyan már jóval korábban is felbukkan az Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban egyaránt jegyzett festőnél, ám egészen más művészi látásmód keretei között.

És éppen ez, a fény és árnyék viszonyának tenebrista megragadása vezet közelebb bennünket a címben megjelenő újbarokk jelző megértéséhez. A többek között Velazquez, Vermeer vagy Constable által átörökített technika, az egyetlen fénynyaláb által megvilágított jelenetek ábrázolása számtalanszor visszatér a barokk művészetben, s majd csak az impresszionizmus kezdetén szorul háttérbe. Kisléghi Nagy képi világának megértéséhez tehát mindenek előtt meg kell értenünk a művésznek a 20. századi festészet tendenciáit figyelmen kívül hagyó, a barokkhoz, illetve azon keresztül a tenebrista hagyományhoz visszanyúló gesztusát.

Ehhez egyrészt a meghívó belső oldalán, Antalóczy Zoltántól kaphatunk segítséget, aki szerint „Európa megmenekülésének egyetlen útja ..., ha a reneszánszhoz hasonlóan a ’barokkba’ menekül ... A XXI. századi barokk szép földjén az emberi lét a föld és az ég között kiegyensúlyozottabb, ugyanakkor izgalmasabb is.” Hasonló értelemben szólt Hoffmann Béla irodalomtörténész is tanulmány értékű megnyitóbeszédében. „Kisléghi Nagy Ádám festészete ... azon hagyomány őrzője, amely feladatának tekinti az ember és a transzcendens világ közötti kapcsolat folytonosságának, az Istentől való eredeztetésnek és az ember istenhasonlóságának fenntartását, az ember Istennel való szövetségének megújítását...”
Mindkét fenti megnyilatkozás egy nem felületesen megértett és elutasított posztmodernitás irányába vezet bennünket. Hiszen Kisléghi Nagy képei valóban szembehelyezkednek azzal a metafizikai hagyománnyal, amely élesen állítja szembe az égit és a földit. A kiállított festményeken elemi erővel válik megragadhatóvá e kettő egylényegűsége.

Ezt leginkább talán az jelzi, hogy alakjai, legyenek bármennyire is szakrális figurák, közülünk valók. Assisi Szent Ferenc riadt mozdulata, Keresztelő Szent János gyönyörű rövidüléssel ábrázolt mutató keze, vagy a gyermek Krisztus tán furcsának ható életközelisége a Mária Jézussal című képen, mind ezt teszik érzékelhetővé. Ahogy ezt mutatja a megfeszített Jézust ábrázoló Kenyér és bor (1991) és a Krisztus a keresztfán (2004) közötti szembeszökő különbség. Az előbbi expresszivitásában és éles kontúrjaiban megjelenő szakralitásához képest a tizenhárom évvel későbbi jóval visszafogottabban ábrázolja, esendőbbnek, emberibbnek mutatja a Megváltót.

S még valami, ami közel sem elhanyagolható. Ezek a képek szépek. Szépek a szó egyszerű és szoros értelmében. És mint ilyenek igazak. A kiállítást megnyitó Hoffmann Béla szavaival: Kisléghi Nagy Ádám művészete igaz és szép.

Kisléghi Nagy Ádám festőművész kiállítása június 26-ig látogatható a Szombathelyi Képtárban.