Fametszeteket nem oly rettentő izgalmas nézegetni. A Szépművészeti alagsori terme
mégis tele érdeklőkkel, a Feszty-körképként felfüggesztett, Dürer és kortársai
által készített, Miksának ajánlott mű monumentális és részletező, mégsem veszik
el a részletekben. I. Miksa császár uralkodásának méltó emléket állítandó
korának legnagyobb német művészét, Albrecht Dürert és a korszak más jelentos
mestereit bízta meg azzal, hogy az antik diadalkapu és diadalment mintájára, a
fametszet segítségével reprezentatív és monumentális emlékművet készítsenek.
Kinek, kinek? Neki, ki másnak.
Miksa nem cicózott, kapcsolati tőke és pénz a zsebben volt, hogy a német reneszánsz legnagyobbjai, köztük a magyar felmenőkkel is büszkélkedő Dürer papírra és kőbe álmodja Miksa nagyságát. Miksa előtt persze az antik példa lebegett. A gáláns felkérés eredménye a sokszorosított grafika történetének legnagyobb méretű, mintegy 3,5 x 3 m-es, 192 dúcból nyomtatott, 36 lapból összeállított fametszete, az I. Miksa császár diadalkapu, továbbá a több mint 50 m hosszú, 135 lapból álló fametszetsorozat, mely a császár diadalmenetét volt hivatva ábrázolni. A perspektivikus rajzú, háromdimenziós kapu illúzióját keltő ábrázolás számos képmezőt foglal magába, amelyek megörökítik a császár családfáját, területeinek címereit, életének fontosabb epizódjait, valamint sikeres csatáit s az uralkodó politikai pályafutását, mellébeszéléseit, hazugságait, politikai bűneit. Az utóbbi három csak vicc volt.
A művet először 1517/18-ban adták ki, a Szépművészeti Múzeumban most
kiállításra kerülő példányt Adam Bartsch 1799-ben az eredeti dúcok
felhasználásával jelenítette meg újra, s a bécsi Albertina Múzeum kölcsönözte a
különleges kiállítás alkalmából. A sorozat legszebb darabja Dürer nyolc
fametszetből összeállított és 1522-ben önállóan kiadott 2,3 m széles és fél
méter magas Nagy diadalkocsija, egy tizenkét ló által húzott kocsi ábrázolása,
amelyen a császár ülő alakját allegorikus nőalakok veszik körül. Miksa nem
játszott kicsiben, apja Merész Károly, fia Szép Fülöp, akárcsak a történelem
előtt lennénk, egy csak kicsit véres tündérmesében. Miksának köszönhető
például, hogy az örökös osztrák tartományokban határozottan erősítette meg
- persze különböző házassági machinációkkal - vérei hatalmát. Megalapozta a
Habsburg-ház spanyolországi, magyarországi és csehországi uralmát és a Szent Liga
meccsein sem ült sokat a kispadon. Családszerető ember volt, na. Hát ezért jár neki
a diadalkapu. S hogy Düreréknek miért jár a figyelem?
Mert mertek nagyot álmodni, meghatározó figurái voltak a német reneszánsznak, s mivel a betű és kép tiszteletét magáénak valló Miksa kényeztette rendesen a körülötte lévő művészeket, ők hálából a megelégedettséget hirdették, s erre meg is volt minden okuk. Olyasmik voltak ők, mint Váci Mihályék a kádárizmusban, vagy az ügyeletes Fidesz- és MSZP-udvari művészek, a polgári körös alanyi költők, vagy a Heti Hetes humoristái, szóval, akik ugyan kaptak a tehetségből, elsőrendű feladatuknak ugyanakkor mégis a politika szolgálatát tekintik, legnagyobb örömüket pedig - perverz módon - az éppen aktuális nagyfőnök szórakoztatásában találják meg.
Ez az egész a 16. században persze még nem volt ennyire ciki.
