A felvonulást sem ítélte olyan fergetegesnek, inkább amolyan mértéktartó gazdaságosnak.
Krónikásunk eztán kacsázott egy sort a kézművesek sátrai között, gyors iramú, gátfutásnak is beillő szemlélődése alatt megállapította, a felhozatal tavaly óta vajmi keveset változott, nagyvonalakban ugyanazok a vásárfiák.
Fel és alá gyüszmékölt, program után koslatott, ám a sörön és az árusokon túl egyelőre nem nagyon volt mibe elmélyülnie. A műsorfüzetet böngészve aztán mégis arra a megállapításra jutott, hogy tévedett: valahol már valaki játszott valamin, ámbár a fesztiválokon a műsorfüzet arra jó, hogy tudjuk, épp miről maradtunk le. Krónikásunk még pihent egy sort, csülökkel töltött kukoricás lepénnyel, hozzá desszertként anakondás gumicukorral pihentette gyomrát. Hozzá szűretlen sört kortyolgatott, amelynek egy ismerős szerint csalhatatlanul félig odaégetett stefánia szelet íze volt.
Jutott erről eszébe, idén minta több ételelosztót látott volna, és ezt, bár az áraktól néha lúdbőrzött, igazán dicséretes fejleménynek tekintette.
Lenyűgözte, hogy a többnyire rossz ízlésűnek bélyegzett tömeg, ha nagyrendezvényről van szó, mennyire vevő mindenre.
Ha színpadot lát, köré csoportosul, szólhat etno vagy jazz, hányhat karikát vagy tüzet, kitartóan bámészkodik. Igaz idén, legalábbis a krónikás így látta, mintha több kószálót és kevesebb színpad előtt tomboló élvezkedőt látott volna. Legalábbis vasárnap.
Ráadásul a fesztivál történetében először a felhozatallal sem volt maradéktalanul elégedett. Ami szólt, az rendben is lett volna, csak nem ott, nem akkor és nem olyan sorrendben
Ferenczy Gyurit és a Raczka Jamet már a tavalyi Kőszegi Folkfesztiválon szívébe zárta, remek zenészek, jól szórakoznak és szórakoztatnak, kár hogy nem ők adták a zárókoncertet. Sokkal inkább teremtettek fesztiválhangulatot, mint Lakatosék.
Krónikásunk, bár a Borok utcájában is remekül átturbékolta volna az éjszakát, a véghajrába is belekóstolt. Elnézegette a Városháza előtti színpadon a karneválzáró keretjátékot, benne a legiósok vonulását, a sárkányos táncos jeleneteket, aztán belehallgatott a legeslegutolsó attrakcióba is.
Bár krónikásunk nem egyszer hangoztatta már, a népi- és világzenei műfajok mellett a Karnevál zenei kínálatában egyéb vonal is helyet kaphatna, de a zenei frissítést nem a Budapest Ragtime Banddal képzelte el. Akkor inkább maradjunk a roma- klezmer- Ghymes háromszögben
Nem mintha különösebb ellenszenvvel viseltetne eme szórakoztató bagázzsal szemben, akik mellesleg remek zenészek is, ám a műfajt leginkább egy dunai sétahajózáshoz, vagy Szent Iván éjjelére passzintanánk, nem a Karneválra. Krónikásunk a Nem vagyok én apácánál takarodót fúj magának.
Sétált egy utolsót, sátorbontás mindenütt, még pár óra, és visszaáll a szokott hétköznapi unalom. Itt a vég, egy év csendes pihenő
fotó: Tánczos Mihály
