A 19. század csápjai most is itt tekergőznek körülöttünk

Azért ölnek embereket és támogatják a gyilkosokat, hogy a saját hatalmukat meg tudják őrizni. Publicisztika.

Embereket ölnek Magyarországtól pár száz kilométerre. Mennek a katonák, lelövik, megverik, fogságban tartják, megkínozzák, eltemetik azokat, akiknek az a bűnük, hogy másik néphez tartozónak vallják magukat.

Az egyik ország fegyverrel tör a másik országra, azért, mert legfőbb vezetője azt mondja, hogy őket illeti annak az országnak a területe.

A 19. század végét sok történész nem 1899-re teszi, hanem 1919-re, az I. világháború végére. Ekkor tűntek el azok a nagy birodalmak, amelyek évszázadokon át háborúztak, és öltek embereket azért, mert a vezetőik szemet vetettek a földjükre, vagy csak annyi volt a bűnük, hogy másik néphez tartozónak vallották magukat.

MTI-AFP

A 20. század sem volt azonban különb. Az I. világháborút lezáró, olykor igazságtalan döntések felemeltek olyan vezetőket, akik háborút indítottak mások földjéért, vagy csak azért, mert másik néphez tartozónak vallották magukat.

Most ismét embereket ölnek. Amit azért nem hagyhatnak abba, mert vezetőjük meg akarja tartani a hatalmát. Nem tehet engedményeket, nem mutathat gyengeséget, mert azonnal széttépik a hatalmára vágyók.

Ez még mindig a 20. század, vagy - egy nagy lélegzetvétel után - azt is kijelenthetjük, hogy a 19. század nem zárult le 1919-ben, nyúlványa ma is tekergőzik.

Ebben a "kultúrában" a hatalom nem eszköz, hanem cél. Amihez a pénz is jól jön, hiszen pénz nélkül semmi sincs, de ebben a gondolkodásban a pénz semmit sem ér hatalom nélkül.

Aminek érdekében propaganda kell, ellenségeket kell kijelölni, akiktől a vezető majd mindenkit megvéd, gyűlöletet kell kelteni, meg kell szerezni a médiát, hogy mindezt bele lehessen verni az emberek fejébe, és ki kell jelölni az egyetlen üdvözítő utat, amit csak a vezető ismer, és csak ő tudja átvezetni rajta a népet.

Ez a "kultúra" erősen visszaszorult az elmúlt évtizedekben, de több helyen is ott parázslott. Időnként megpróbált nagyobb tüzeket okozni, amire jó alkalom egy gazdasági válság vagy egy világjárvány okozta elégedetlenség, mert az egyszerű magyarázatok mindig hatásosabbak, mint a bonyolult igazság.

Úgy tűnik, most van az utolsó nagy próbatétel. Amikor a hatalomra, korlátlan, megkérdőjelezhetetlen, örökké tartó hatalomra vágyók megint embereket ölnek. Vagy nyíltan, olykor kevésbé nyíltan a gyilkosok mellé állnak, bízva abba, hogy velük a saját kis hatalmukat is meg tudják őrizni.

Itt vagyunk 2023-ban, és még mindig a 19. századi köröket járjuk. És addig ott is maradunk, amíg hagyjuk, hogy a saját hatalmuk elvesztése miatti félelmükben megakadályozzák a békés együttműködést, hogy eltüntessük a kiskirályi határokat, és levessük végre a 19. századi mocskos és büdös katonaköpenyt.

És ne öljünk embereket azért, mert a vezetőink szemet vetettek a mások földjére, vagy azért, mert másik néphez tartozónak vallják magukat. Akkor talán elérkezünk a 21. századba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény