A Tánc világnapja gála – eső miatt törölve

A várt 10-15 ezer ember helyett nagy üresség fogadta a Rákóczi utca felé járókat. Illetve csak fogadta volna...

Pénteken a Sportházban volt a megnyitója az idén egész hétvégésre tervezett Tánc világnapja rendezvénysorozatnak, az ünnepségen minden jelentős helyi tánccsoport képviseltette magát. Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere beszédében elmondta, hogy városunkat már nem csak Magyarországon tartják a tánc fellegvárának, hanem mostanra külföldön is elismert pozíciót vívtunk ki magunknak, és sokszor Magyarországról elsőre Szombathely ugrik be a táncban járatos európaiaknak.

A színvonalas műsort egyedül a fotósok nem élvezték maradéktalanul

A kétórás műsor alatt bemutatkozott szinte minden tánccal foglalkozó szombathelyi csoport: a néptáncoktól a versenytáncon keresztül egészen a modern táncokig. A színvonalas műsort egyedül a fotósok nem élvezték maradéktalanul, hiszen szinte mindenki a rossz megvilágításra panaszkodott.

Vasárnap már a nézők sem jártak túl jól, mivel az időjárás alaposan keresztülhúzta a számításokat, és bár a délutáni műsorokat még megtartották a 6 fokos hidegben és szakadó esőben, de az esti gála már elmaradt. Szegény táncosokon végignézve nem is csodálkoztunk a szervezők döntésén: mi télikabátban majd megfagytunk, nekik viszont egy falatnyi ruhában kellett volna előadni tudásukat a színpadon. Bár amúgy sem lett volna kinek produkálni magukat: a lezárt Rákóczi utca kongott az ürességtől, még a sörsátrakban is csak néhány ember lézengett.

Mi azért bízunk benne, hogy ez a kis „kudarc” nem veszi el a rendezők kedvét, és jövőre ugyanekkora lelkesedéssel vetik bele magukat a szervezésbe. A táncosoknak pedig további sikereket kívánunk!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra