Az idei magyar filmes felhozatalban két, témájában rendkívül hasonlatos, a múlton merengő mozgóképet, monstre történelmi tablóképet láthatunk. Az egyik oldalon Gödrös Frigyes filmszemle-díjas, szűkös kultúr - apanázsból finanszírozott Glamourja, a másikon Szabó István koprodukciós, nagyköltségvetésű, sztárokat felvonultató mozija: a Napfény íze. Egy Oscar-díjas, nagy múltú filmes kontra egy ötvenes elsős. És micsoda különbség!
Az anyagi bázisban is, persze: miközben Szabó vígan rendezett, Gödrös egy-két potya "dokumentumért" a minisztériumokban talpalt (ez enyhe kifejezés). Szabó szerzői filmes tárházából igényes tömegfilmet gyártott, egy független produkciót, ellenben Gödrös egy ideológiai alapon szervezett propaganda-gyanús mozit. Gödrös fideszes berkekben megbecsült tollnok lehet: annak idején a Glamour bemutatójára maga Orbán Viktor és neje is ellátogatott, tán a barát, a kulturális államtitkár produceri teljesítményére voltak kíváncsiak, vagy a nemzeti, polgári és keresztény értékeket fennhangon propagáló színész, Eperjes Károly főszereplése vonzotta őket. Persze ettől még lehetne jó film is (-nem az)
Furcsa, egyazon évben két magyar, zsidókról szóló családtörténet... Vajon véletlen? Lehet, hogy azért a választás, mert az évszázad történelmét a zsidók kálváriáján keresztül drámaibb módon lehet érzékeltetni. A kisebbségen keresztül távolságtartóbban, és érzékletesebben, több oldalról lehet a történelmi viszonyokat bemutatni. Talán, bár nem beszélünk róla, még most is létezik honi "zsidókérdés", érdemes hát a témát burkoltan, filmen keresztül boncolgatni. Vagy mint Gödrösnél, aki ha századvégi sorsdrámát kovácsol, hitelesebbnek érzi, ha saját családtörténetéből indul ki.
Adott egy város, Budapest, benne két család, Szabóé és Gödrösé, átmegy rajtuk a történelem. Azonos a mese, és nagyon ismerős. A két film szerkezete is hasonló: lineáris idővezetés, indítás a századelő polgári világából, jön a fasizmus, majd az AVO, vele a kommunizmus, aztán valahol a rendszerváltás előtt minden véget ér. A holocaust a szégyenteljes állomások egyike, ténye nem központi kérdés. A Napfény íze dramaturgiája didaktikusabb, de követhetőbb: miközben Szabó és Horovitz mindvégig egy családról mesél, három különböző generációt és sorsot mutat be. A történetek önmagukban is megállnák helyüket, a kapocs: Ralph Fiennes, aki képes mindhárom figurát hitelesen, egészen különbözőre formálni. Így bár hosszú a film, mégsem lesz unalmas. Szabó formai újításokkal nem bíbelődik, nem is hatásvadász, klasszikus formanyelven, európai módon filmezett. Az eredmény kicsit hasonlatos Mihalkov legújabb darabjára, a Szibériai borbélyra: eltűnik a szerzőiség, helyette egy jól körülhatárolható, sablonokra épülő, szépen megfotografált, eladható (középsúlyú) euro-filmet kapunk.
Gödrös másképp gondolkodik, valószínűleg, mint minden első filmes, aki ötven év után először bizonyíthat, egyszerre mindent akart: szerzőit is meg tömegfilmet, tragikomédiát, meg drámát. Bár groteszk, mint Kusturica, mesélős és misztikus, mint Enyedi, kever és kavar hatást látvánnyal, ötletet és poént tragédiával, sokat még sem ér el. Pedig Eperjes is hozza a szokott formáját. A film három órájából másfél remek, azonban közben a kidolgozatlan percektől teljesen lefáradsz, az utolsó egy óra pedig kibírhatatlanul hosszú. Kár.
A két mozgókép szemlélete (úgynevezett mondanivalója), végső üzenete történelmi tanulsága ég és föld. Szabó családja, a Sonnenscheinek tehetséges népség, jöhetett háború, kommunizmus vagy forradalom, mindig az elitben találták magukat. Az idők folyamán azonban a család ősi titka, a vagyont megalapozó gyomorkeserű receptje elkallódott, vele az élet íze, a béke, a lélek harmóniája is elveszett. A boldogság, vagy inkább boldogulás titkára nekünk három órát, nekik egy évszázadot kellett várniuk. A titok: vállald önmagad! (Légy büszke arra, hogy zsidónak születtél, vállald örökséged, ne ásd el gyökereid.)
Gödrös ellenben azt vallja (mint Szabó első és második figurája), asszimilálódj, amennyire csak lehet. Légy polgár, vesd el a babonákat, boldogulj keresztényként, akkor történnek majd veled igazi csodák! Gödrös figurája különc, hitbéli meggyőződésből vesz el zsidó létére, a fasizmus időszakában német nőt, és lesz keresztény. Ezzel nincs is baj, aki akar, asszimilálódjon, főleg ha csodás álmot lát, amelyben egyenesen Szűz Mária diktálja néki az utat. Az zavar, hogy a filmben van jó német, közepes kommunista, jó zsidó, az nincs. Csak humortalan pajeszos alakok, akik elrabolják a megtért szülők gyermekeit, hogy attól a kultikus bőrdarabtól bármi áron megfosszák.
A pajeszos nagypapa egyébként mindvégig a nevetség tárgya, ő a család kisördöge. Így bármennyire is szeretnék, nem tudok Gödrösnek hinni, bár tudom, hogy alaptörténete valós. A népmesei szálak és az élces karikatúrák túlságosan magasztossá emelik a főhős (Eperjes) alakját. Útközben elveszik az irónia, az "esendők dicsfénye" helyett egy idő után már csak a hatásvadász ideológiát látom. Azt, amelyet Szabónak és a legutolsó Sonnenscheinnek sikerült túllépnie.
Pais
A filmet november 15-ig játssza a Savaria mozi
További filmkritikáink:
U-571
X-men: Mutánsok márpedig vannak...
A második legjobb dolog
Sakáltanya
Asterix, Obelix és az isteni Laetitia
Agyatlan apartman
Tudom mit ettél tavaly nyárson
Bérgyilkos a szomszédom
Én és én, meg az Irén
Flinstones-2
Hi-Lo Country
Az én házam az én váram
Ég veled
Viharzóna
Nicolas Cage - Tolvajtempó
Jackie Chan: Új csapás
Egy kapcsolat vége
Patrióta
Sikoly 3
Mission Impossible 2
Ember a Holdon
