Hot in the City – Billy Idol a PeCsában járt

Punkrockerek, tetováltak és motorosok
Billy Idol – huszonöt évvel első lemezének megjelenése után – végre Magyarországra is ellátogatott. A sztár népszerűsége negyed évszázad alatt láthatóan nem sokat csökkent ­– rengeteg idősödő punkrocker, és bőségesen kitetovált bőrruhás várta a kezdést –, így a teltház már sorban állás közben könnyen megjósolható volt. A Petőfi Csarnok rendezőgárdáját dicséri, hogy a koncert csütörtökön is időben kezdődött. (A PeCsában az utóbbi időben ez precízség kezd megszokottá válni.) Más kérdés, hogy egy előzenekart azért igazán meghívhattak volna.

Végy egy jó gitárost
…és akkor Steve Stevens nekikezdett. A két régi cimbora ismét együtt a játszik, és Billy régi barátja bizony nem is takarékoskodik a látványelemekkel. A kimeszelt, fekete körmű gitáros már a koncert legelején meghökkenti a közönséget: előbb a háta mögött, majd pedig a fogával (!) pengeti hangszerét a vad improvizálás közben. A PeCsa szabadterét csurig megtöltő 6-7000 ember persze örömmel nézi/hallgatja a zseniális gitáros nem mindennapi teljesítményét. („Ez egy állat!” – hangzik fel több helyen is az őszinte, ezúttal abszolút elismerő jelző.)

Billy már inkább Bill
A nyolcvanas évek szőke hajú fenegyereke ma már 51 éves, és ráncai alapján – megfelelő közelségből – ki is néz annyinak. Persze a szarkalábak mit sem számítanak, ha a hang továbbra is a régi ­– Billy-nél szerencsére ez a helyzet. Néhány szám után észleli ezt a közönség, ezért aztán csápolnak is rendesen – még az sem zavarja a népet, hogy a hangzás nem valami tiszta: egy ilyen koncerten éppen csak elfogadható minőségben szólalnak meg a sokezer wattos hangfalak. A koncert harmadánál – a Scream éneklése közben – az első sorokban álló lányok valóban sikíthatnak egy keveset: örökifjú ideáljuk olyannyira kimelegedik, hogy utolsó felsőruházatát is ledobva, immár meztelen felsőtesttel ugrál előttük a színpadon.

„Do you feel alright?”
Bár Billy a mai napig gyakran ugrál fel a kontroll-ládákra, hogy örömittasan a levegőbe csapjon, azért látszik rajta a majd’ harmincévnyi koncertrutin: kiválóan hergeli, énekelteti a rockereket, akik vevők a játékra, és nagyszerűen érzik magukat. („Do you feel alright?” – hangzik el többször, a rajongók hangulatát firtatva.) Hamarosan aztán az olyan régi nagy klasszikusok, mint az Eyes without a Face, vagy a Sweet Sixteen is előkerülnek, hogy emberünk máris megszelídülve, fehér ingben, akusztikus gitárral a nyakában legyen látható. Meglepődve bökik egymást oldalba a baráti társaságok tagjai, amikor Billy szájából a Mungo Jerry In the Summertime című slágerét hallják. A tiszteletnyilvánítás (rosszmájúak hívhatják lopásnak is) ennyivel nem ér véget: a fiúk hamarjában eljátsszák a The Doors L.A. Woman-jét, illetve a Van Halen Jump című dalát is. Kétségtelenül kiváló számok ezek, és az előadásmódban sincs hiba, bár talán kár e dalokat épp most játszani, amikor a rajongók évtizedek óta először hallhatják élőben a régi bálványt.

Szólók, zúzás, majd búcsú
Mindeközben részünk van még Stevens őrült, spanyolos szóljában, majd a dobos is megmutatja, hogy nem véletlenül hozták el magukkal a távoli Amerikából. A buli tetőfokán két új, addig nem látott gitár (és két új arc – talán roadok?) is előkerül, hogy – Billy-vel együtt – immár öt gitáros téphesse vadul a húrokat. A hangszerek amortizálása után még meghallgatunk két ráadásszámot, s a közönség őrült éljenzése közben ér véget Billy Idol ­­– az előzetesek szerint ­­– keveset ígérő rock-ünneppé váló első magyarországi koncertje. Billy, ugye lesz még ilyen?