A 22 nagykoncert csak a kezdet - Soroljuk, mi mindennel dobják fel szombathelyi tavaszunk

Rég volt ilyen, de Szombathely már a tavaszra készül, a morcos februárban is koncertek sorával árasztanak majd el bennünket.

Az Agora MHS-munkatársai, Puskás Tivadar polgármesterrel az élen nem semmi program-előzetest adtak ma délelőtt Szombathelyen. Csak kiemeltből lesz 66 program, köztük 22 nagykoncert. A műsorfüzetben 17 oldalon át szerepelnek ezek a kiemelt tavaszi események.

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: a kultúra a közösség számára összetartó erő, az identitás meghatározója, szavai szerint ezért támogatja az önkormányzat, hogy a város kulturális élete minél színesebb, minél tartalmasabb legyen, mindehhez szavai szerint a feltételeket igyekeznek megteremteni.

Parais István, az AGORA igazgatója hangsúlyozta, hogy a programkínálatot évről-évre igyekeznek úgy összeállítani, hogy azok között minden korosztály találjon érdeklődésének megfelelőt.

Prieger Szabolcs, az AGORA igazgató-helyettese a részleteket ismertetve elmondta: február 18-án Koncz Zsuzsa ad koncertet a Művelődési és Sportházban (MSH), február 22-én pedig a Savaria Szimfonikus Zenekar Puccini Bohémélet című operáját adja elő Madaras Gergely vezényletével, február 23-án pedig az Ismerős Arcok 20 éves jubileumi koncertjén vehet részt a közönség.

Prieger Szabolcs
Prieger Szabolcs
Kovács Dávid

Felsorolása szerint az MSH-ban még a tavasszal fellép majd például Bródy János, a Budapest Bár, a Quimby, az Ataru Taiko, a Koprive és a 100 Folk Celsius együttes is.

Prieger Szabolcs szólt arról is, hogy a programkínálatot színházi előadásokkal is színesítik, március 8-án a Pannon Várszínház társulata adja elő például a Csinibaba című zenés vígjátékot, április 4-én pedig szavai szerint igazán nemzetközi színvonalú produkciónak ígérkezik a Kiev City Ballet Rómeó és Júlia előadása, amit szintén az MSH színpadán láthatnak és hallhatnak az érdeklődők.

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

A programszervezésért felelős igazgató-helyettes szólt arról is, hogy április 11-én a költészet napján villámcsődületet terveznek az Ady téren, melynek részleteit nem árulta el.

Szintén tavaszi programkínálatot gazdagítja március 12-én Badár Sándor és Aranyosi Péter humoristák fellépésével a Dumaszínház estje, valamint március 23-án Nagy Jonathán bűvész showja is.

Február 16-án a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) színháztermében egészestés műsorral lép fel az Ungaresca Táncegyüttes, tánccal ünneplik majd Szombathely főterén április 28-án a tánc világnapját, valamint ismét megrendezik május 24-én a Quadille Táncfesztivált, amellyel az érettségizőket köszöntik középiskolás társaik.

A gyerekprogramoktól Kiss Andrea szakági vezető szólt a sajtótájékoztatón. Kiemelte hogy március 20-21-én gyermek művészeti fesztivált rendeznek, március 22-23-án pedig regionális középiskolai színházi találkozót is tartanak Szombathelyen.

Soroljuk mi is, külön keretben, mi mindenre lesz érdemes fókuszálni a szombathelyi tavaszban:

JANUÁR 28. – FEBRUÁR 28. AGORA-MSH
„FARSANGOLÓ”

Ez idő tájt nálunk is áll a bál, jöjjön minden óvodás és iskolás csoport, ha van kedve maszkabálos bütyköldénkben foglalatoskodni. A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.
Választható foglalkozások
- buli szemüveg
- virágfánk
- farsangi trombita
- álszakáll vagy hajfonat
- báli fejdíszek készítése
Részvételi díj: 400 Ft/fő

FEBRUÁR 2. 9.00-12.00 AGORA-MSH
KÉZMŰVES KUCKÓ

Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy. Téma: Kaleidoszkóp készítése Részvételi díj: 500 Ft/fő

FEBRUÁR 06. 20.00 AGORA-MSH
HOLDOSI ATTILA –UJVÁRI TÍMEA DUÓ

Szerda esti akusztik

„Közös zenei múltunk évekre tekint vissza, több formációban zenéltünk együtt meghívott vendégzenészként. Talán az egyik legemlékezetesebb Savaria Szimfonikus zenekar meghívása. Ez a pont volt, amikor megszületett a gondolat, hogy a jelenlegi műsornak nekilássunk. Repertoárunkban főként mélyérzelmű dalok szerepelnek a világ zeneirodalmából merítve. Ezeket a dalokat ebben a formában ének-gitár csak ritkán hallhatók. A dalok átiratában saját érzéseinket visszük bele, egyedi módon feldolgozva szólaltatjuk meg.”
Ének: Ujvári Tímea
Gitár: Holdosi Attila
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon. Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

FEBRUÁR 7. 17.00 AGORA-MSH
KIS ESTI BÜTYKÖLŐ

Felnőtteknek, kikapcsolódni vágyó anyukáknak kéthetente két órában. Várunk mindenkit, aki fel akar eleveníteni már tanult, hagyományos kézműves technikákat, vagy újakkal szeretne ismerkedni. Téma: Gyöngyszövés Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom

FEBRUÁR 8. 17.30 ELTE - SEK Zenei Intézeti Tanszék (Géfin Gyula u. 28.)
TÁNCHÁZ A MAGYARPALATKAI BANDÁVAL

17. 30 Aprók játszóháza és gyermektáncház 19.00 Táncház Belépődíj: 1000 Ft Gyermektáncház: 400 Ft/gyermek, több gyermek esetén 300 Ft/gyermek.

FEBRUÁR 9. 9.00-12.00 AGORA-MSH
KÉZMŰVES KUCKÓ

Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy. Téma: Farsangi bohóc Részvételi díj: 500 Ft/fő

FEBRUÁR 09. 08.00-12.00 AGORA-MSH
HACUKA Közösségi vásár

FEBRUÁR 10. 10.00 -13.00 AGORA – MSH
FARSANGI CSALÁDI JÁTSZÓHÁZ Program:

11.00 óra Farsangi party- az Incifinci Gyermekfoglakoztató játéka Fánksütés
Kreatív farsangi foglalkozások
Babaszőnyeg, társasjátékok
Bóbita Játszóház
Belépő: 700 Ft/fő
A teljes alakos jelmezben érkezők részére a belépés díjtalan!

FEBRUÁR 13. 19.00 AGORA-MSH
SAVARIA SLAM POETRY EST

Jegyár: 500 Ft/ fő
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

FEBRUÁR 16. 18.00 MMIK - színházterem
UNGARESCA NÉPTÁNCEGYÜTTES NAGYMŰSORA
"Egy szép táncot jókedvemből"

Jegyek elővételben az Ungaresca irodában válthatók. (MMIK - Ady tér 5. Tel.: 94/791-025)

FEBRUÁR 16. 9.00-12.00 AGORA-MSH
KÉZMŰVES KUCKÓ

Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy. Téma: Szívvirág Részvételi díj: 500 Ft/fő

FEBRUÁR 16. 18.00 AGORA-MSH
HORVÁT BÁL

FEBRUÁR 18. 19.00 AGORA-MSH KONCZ ZSUZSA-KONCERT

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fent közönségével.

2016. novemberében megjelent Koncz Zsuzsa vadonatúj albuma Vadvilág címmel ami három hét alatt aranylemez lett.

 A Vadvilág megjelenését követően Zsuzsa országos turnéra indul. A tavaszi koncerten bemutatkozik az új lemez, de természetesen hallhatunk olyan régi nagy kedvenceket is, amelyektől Koncz Zsuzsa az lett, aki: ünnepelt, rajongott sztár, és közvetlen, őszinte előadó.

A 2019-es turnéra már vásárolhatók jegyek. Jegyárak:6990 Ft; 7990 Ft; 8990 Ft Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) és online a következő linken válthatók https://www.e-jegyiroda.hu/orszagosan/koncz-zsuzsa-koncert-jegyek-helyszinek.

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

FEBRUÁR 19. 14.30 AGORA-MSH
VILÁGJÁRÓK

Előadássorozat a természettudomány, művészettörténet iránt érdeklődő felső tagozatos diákoknak, felnőtteknek. Májusig havonta rendszeresen jelentkező látványos, gazdag képanyaggal illusztrált előadásaink egzotikus országokról, történelmi korokról és életmódokról, földrajzi, történelmi és biológiai érdekességekről. Szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki képzeletben – diák, illetve projektoros kivetítő segítségével – szeretne eljutni távoli vidékekre és megismerkedne olyan világjárókkal, akik személyesen szerezték élményeiket és ismereteiket. Az előadás címe: Határtalanul- Dalmáciában Előadó: Várnainé Balogh Beáta

FEBRUÁR 20. 9.30 és 10.45 AGORA-MSH
GULYÁS LÁSZLÓ VÁNDORMUZSIKUS: AZ ARANYHAL MESÉJE

Napraforgó – mesék határon innen és túl… Gyermek kamaraszínházi előadások 3-10 éves korig Néha gólyalábakon, néha történetekkel megrakott meseládájával látogat el közénk Gulyás László vándormuzsikus, mesemondó, szófaragó.

Interaktív előadásában most az aranyhalról mesél, ki nem csak evilági kincsekkel hálálja meg jótevőjének, hogy visszaengedte a tóba, de a lélek kincsét is megcsillantja, miszerint ki a szegényen megkönyörül, az maga is könyörületben részesül. A kalandos útra apró-cseprők, de még a felnőttek is kacagva jöhetnek velünk!

Részvételi díj: 950 Ft/előadás A programon való részvétel korlátozott, csoportok részvétele előzetes jelentkezést igényel! AGORA – Művelődési és Sportház (Szombathely, Március 15. tér 5.) Telefon: 94/312-666/113 mellék

FEBRUÁR 20. 20.00 AGORA-MSH
MANOYA- Szerda esti akusztik

Manoyával sosem fog mellé, aki szívet-lelket melengető, finom, mégis vagány popzenére vágyik. Az immár édesanyaként új inspirációkból merítő énekes-dalszerző hölgy 2 nagylemeznyi saját szerzeményből válogathat izgalmas feldolgozásokkal fellazítva a repertoárt. Ezúttal a 'leglazább' zenekartársával, Kovácsovics Dávid gitárossal áll színpadra, hogy valami különleges, tavaszcsalogató hangulatot varázsoljanak nekünk. Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon. Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

FEBRUÁR 21. 17.00 AGORA-MSH
KIS ESTI BÜTYKÖLŐ

Felnőtteknek, kikapcsolódni vágyó anyukáknak kéthetente két órában. Várunk mindenkit, aki fel akar eleveníteni már tanult, hagyományos kézműves technikákat, vagy újakkal szeretne ismerkedni. Téma: Gyöngyfűzés Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom

FEBRUÁR 22. 19.00 AGORA-MSH
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR – PUCCINI: BOHÉMÉLET – az opera

szcenizált előadása Rendező: Hábetler András Vezényel: Madaras Gergely

FEBRUÁR 23. 20.00 AGORA-MSH
ISMERŐS ARCOK - 20 éves jubileumi koncert

A zenekar 2019-ben ünnepli a fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból országos koncertturnéra indul a banda. “Egy vérből valók vagyunk – 20 év, 20 dalban, 20 helyszínen” mottóval. Az előadásokon exkluzív környezetben csendülnek fel az elmúlt 2 évtized legkedveltebb dalai, újragondolva akusztikus formában. A hagyományos koncertekhez képest hosszabb műsoridővel, más színpadképpel és egyedi megszólalással teszik emlékezetessé az előadásokat. Ez az esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz, hiszen ilyen felállásban és megszólalásban csak az országos turnéban szereplő helyszíneken mutatják be a dalaikat. Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon. Jegyár: 3.200 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 2.800 Ft

FEBRUÁR 23. 9.00-12.00 AGORA-MSH
KÉZMŰVES KUCKÓ

Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy. Téma: Farsangi álarc Részvételi díj: 500 Ft/fő

FEBRUÁR 24. AGORA-MSH
JAM MUSIC ÖRÖM A ZENE AMATŐR ZENEI TEHETSÉGKUTATÓ

Az országos Öröm a zene Vas Megyei versenye, nem kizárólag megyei zenekarok részvételével

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

FEBRUÁR 27. 18.00 MMIK – színházterem
CSERNUS IMRE ELŐADÁSA - Szerelem és démonai

MÁRCIUS 02. 16.00 AGORA-MSH TOMPETI ÉS BARÁTAI

MÁRCIUS 03. AGORA-MSH RITMIKUS GIMNASZTIKA HÁZIVERSENY

MÁRCIUS 4. KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS SZOMBATHELY BOMBÁZÁSÁNAK 74. ÉVFORDULÓJÁN

MÁRCIUS 4. – MÁRCIUS 14. AGORA-MSH KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG GYERMEK SZEMMEL

Kiállítás a Vas Megyei Balesetmegelőzési Bizottság pályázatára beérkezett

MÁRCIUS 7. 19.00 MMIK - színházterem
L'ART POUR L'ART - MINTHA ELVÁGTÁK VOL
Jelenetek a múltból és a jövőből
Jegyár: 3.900 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.:
20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók.

MÁRCIUS 08. 19.00 AGORA-MSH CSINIBABA
Pannon Várszínház

MÁRCIUS 9. 19.00 AGORA-MSH
KOPRIVE KONCERT

A Vas megyei zenekar tagjai gyerekkoruk óta szoros kapcsolatot ápolnak a népzenével, az anyatejjel szívták magukba őseik örökségét. Időközben többféle zenei hatás érte őket, így koncertjeiken szívesen ötvözik az újonnan befogadott stílusokat a népi dallamokkal. Repertoárjukon a horvát népdalok és a saját szerzemények mellet helyt kapnak magyar nyelvű dalok, filmzenék és balkáni klasszikusok egyaránt.

Sajtótájékoztató - Agora
Sajtótájékoztató - Agora
Kovács Dávid

A déli szláv népek körében népszerű hangszer, a tambura, csodálatos dallamok megszólaltatására képes. A Koprive koncerten ezt a hangzásvilágot ismerhetik meg az érdeklődők, egy zenei kalandozás során. A körutazás elviszi a hallgatóságot Szentpéterfáról Zágrábon át Dalmáciába, hogy Szlavónián és Vajdaságon át egy budapesti kitérővel visszatérjenek Nyugat-Magyarországra. Miért cirka 20? A szentpéterfai Grádistye Néptáncegyüttes tamburásaiként gyakran voltak önálló fellépéseik is. Jelentős dátum és fordulópont volt azonban a működésükben 1999. április 5. Ekkor került sor az első egész estés koncertünkre. Ez adja az apropóját a 20 éves visszatekintésnek.nAz estét több vendégművész közreműködése is színesíti.

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351) és az együttes tagjainál vásárolhatók.

A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, helyre szóló jegy megvételére nincs lehetőség. A belépőjegy ára elővételben 1500 Ft, a koncert napján 2000 Ft.

MÁRCIUS 11. 19.00 AGORA-MSH PÁL FERI ATYA előadása
NYITOTT AKADÉMIA

Pál Feri "Hogyan válhat erőforrássá a múlt?" című új előadása Szombathelyen, a Nyitott Akadémia szervezésében. Jegyár: 2500 Ft Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) válthatók.

MÁRCIUS 12. 18.00 AGORA-MSH BADÁR SÁNDOR - ARANYOSI PÉTER Dumaszínház

Jegyár:3600 Ft Jegyek az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) és online a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kaphatók.

MÁRCIUS 13. 20.00 KOLLÁR_KLEMENCZ LÁSZLÓ - Szerda esti akusztik

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon. Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft

MÁRCIUS 14. 19.00 AGORA-MSH BUDAPEST BÁR koncert

Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob) Jegyek kaphatók online, valamint az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351).

MÁRCIUS 15. VÁROSI ÜNNEPSÉG

MÁRCIUS 16. 13.00 AGORA-MSH Galéria SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS megnyitó

MÁRCIUS 20. 19.00 AGORA-MSH SAVARIA SLAM POETRY EST

Jegyár: 500 Ft/ fő
Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

MÁRCIUS 20-21. AGORA-MSH GYERMEK MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

MÁRCIUS 22. AGORA-MSH QUIMBY - Family Tugedör

1 Quimby koncert, 6 zenekar, 23 ember, 1 család!

A Quimby nemcsak egy egészként jelenít meg egy hihetetlenül sokszínű zenei univerzumot, hiszen az azt éltető zenészek egyenként is külön-külön, egy-egy egyedi hangot képviselnek. Nem csoda, hogy ennyi ötlet nem fér bele egy zenekarba és szinte mindenkinek van az anyazenekar mellett egy másik „családja”. A Family Tugedör azonban egy olyan reunió, ahol minden Quimby érintettségű zenekar fellép, összehozva ezzel hat zenekart és huszonhárom zenészt, hogy ezúttal nem külön fellépéseken, hanem egy teljes értékű Quimby koncert részeként mutassák be ezt a népes famíliát.

A két órás koncert alatt így megismerhetjük Faszi a Quimbyvel’majd egyidős, tróger rock zenekarát, a Marlboro Man zenekart, SZILÁRDérzelmesebb oldalát saját neve alatt futó produkciójában, olyan énekesnőkkel kiegészülve, mint Galambos Dorina, Kiss Flóra és Schoblocher Barbara. A kísérleti jazz műfajába kalauzol el bennünket Dódi, a Kárpáti Dódi Priváti Projekttel, míg A Kutya Vacsorája speciális zenei laborjába Livius és Faszi enged betekintés zenésztársaival. A sor legfiatalabbja az Aranyakkord lesz, ami Tibi és Vastag Gábor dalkeltetője, de még Fefe is meglepetéssel készül a közös családi összeröffenésre.

Jegyek: early bird: 4500 Ft; normál: 4990 Ft

MÁRCIUS 23. AGORA-MSH NAGY JONATHÁN ILLÚZIÓ SHOWJA

MÁRCIUS 30. 19.00 AGORA-MSH VASBA SZÁLL A PÁVA…

Szombathelyi vendégségben a „Fölszállott a páva” szereplői Albert Csaba • Bognár Adrián • ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes • Kispendely Énekegyüttes • Kovács Krisztián • Majer Tamás • Molnár Bence • Rába Néptáncegyüttes • Szabó-legények • Veres Mihaela Muzsikálnak: Pál István „Szalonna” és bandája; Horváth Attila és zenekara

Házigazda: Berecz István
Az előadást táncház követi!
Belépődíj: 2000 Ft • gyermekjegy: 1400 Ft
Jegyelővétel: Agora - jegyiroda • Szombathely, Március 15. tér 5. tel.: 20/502-9351, nyitva tartás: H-P 9:00-17:00, Szo 9:00-13:00 valamint a jegy.agorasavaria.hu oldalon A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program támogatásával valósul meg.

ÁPRILIS 03. 20.00 SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK - Szerda esti akusztik

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

ÁPRILIS 04. 19.00 AGORA - MSH RÓMEÓ ÉS JÚLIA

A világhírű Kiev City Ballet előadása

Jegyár: Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.hu oldalon.

ÁPRILIS 06. 19.00 AGORA-MSH
ATARU TAIKO - SAKURA KONCERT

ÁPRILIS 07. 17.00 AGORA-MSH 100 FOLK CELSIUS KONCERT

Az 1976-ban alakult 100 FOLK CELSIUS együttes több generáció gyermekkorának meghatározó zenekara.Első igazán nagy sikerük a Paff, a bűvös sárkány volt, amely több mint 300 000-res eladott példányszámával arany- és platinalemez lett. A nagy ho-ho horgász, a Miki Manó, a Pom Pom, a Túró Rudi mellett számtalan sláger fűződik a nevükhöz. A nemrégiben elhunyt Orbán József helyére Heilig Gábor tért vissza a zenekarba.

Jegyár: 2.800 Ft (Szent Márton-kártyával:2.380Ft) Jegyek elővételben az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) válthatók, valamint online a jegy.agorasavaria.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.

ÁPRILIS 11. 9.00-12.00
ADY TÉR, EGYÉB VÁROSI HELYSZÍNEK KÖLTÉSZET NAPI MEGEMLÉKEZÉSEK, FLASHMOB

ÁPRILIS 11. 19.00 AGORA - MSH BRÓDY János koncert

Bródy János nagy koncertje a vasi megyeszékhelyen, egy nem véletlenül választott dátumon, a magyar költészet napján. A Kossuth-díjas, zeneszerző-szövegíró-előadóművész Szombathelyen mutatja be méltán népszerű és korszakalkotó dalait, valamint a Ráadás album legkedveltebb slágereit. Az áprilisi koncerten a művész mellett, számos kiváló zenésztársa teszi felejthetetlenné az estét. A zenekar tagjai:
Bakos Zita zongora, vokál,
Mozsik Imre dob,
Winterverber Csaba basszusgitar,
Szász Szabolcs harmonika,
Tóth Lilla Dorottya hegedű, vokál,
Baka Rebeka vokál, shaker,
Kirschner Péter gitár, rec&mix&master
A szervező Alterába Kft, minden eladott belépőjegy árából 200 forinttal támogatja Erdélyi Rolika családját, a kisfiú rehabilitációs kezelését.
Jegyárak: 5.990Ft;6.990Ft;7.990Ft
Jegyek elővételben az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) , valamint online a TIXA.HU oldalán válthatók: https://tixa.hu/BrodyJanos_szombathely

ÁPRILIS 12. 19.00 MMIK - színházterem ALMÁSI KITTI - ELVÁRÁSOK SZORÍTÁSÁBAN –MINDEN JEGY ELKELT!

ÁPRILIS 13. 8.00 AGORA – MSH galéria HACUKA KÖZÖSSÉGI VÁSÁR

ÁPRILIS 17. 19.00 AGORA-MSH SAVARIA SLAM POETRY EST

Jegyár: 500 Ft/ fő Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

ÁPRILIS 24. 20.00 PREMECZ MÁTYÁS TRIÓ - Szerda esti akusztik

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

ÁPRILIS 28. 14.00 FŐ TÉR TÁNC VILÁGNAPJA

ÁPRILIS 30. 10.00 AGORA-MSH ÁLLÁSBÖRZE KIÁLLÍTÁS

MÁJUS 5. 18.00 MMIK - színházterem SZABÓ PÉTER - ORSZÁGJÁRÓ ROADSHOW - MINDEN JEGY ELKELT!

Ha néha te is úgy érzed, hogy, nehéz megbirkóznod a hétköznapok akadályaival, és túl nagy a nyomás rajtad, akkor tarts velünk az országjáró előadássorozatunk szombathelyi állomásán 2019. május 5-én! Az előadás fő célja, hogy megtanuld motiválni saját magad bármilyen külső tényező nélkül is, valamint az, hogy ezt a motivált állapotot meg is tudd tartani a mindennapokban, még akkor is, amikor nem történnek túl jó dolgok körülötted. Tarts velünk Szombathelyen: http://szabo-peter.hu/ajanlott/roadshow-2019/

MÁJUS 08. 20.00 JÁRAI MÁRK KONCERT - Szerda esti akusztik

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

MÁJUS 11. 18.00 AGORA-MSH RETRO FESZTIVÁL

MÁJUS 13. 18.00 MMIK – színházterem OROSZ KATALIN ELŐADÁSA - A MAGZATI ÉLMÉNYEK HATÁSA SORSUNKRA

Orosz Katalin "A magzati és születési élmények hatása sorsunk és személyiségünk alakulására" című előadása Szombathelyen, a Nyitott Akadémia szervezésében. Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, az AGORA - Jegyirodában, valamint a szombathelyi Líra Könyvesboltokban. Jegyár:2.300Ft

MÁJUS 15. 19.00 AGORA-MSH SAVARIA SLAM POETRY EST

Jegyár: 500 Ft/ fő Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

MÁJUS 18. 16.00 AGORA-MSH SISSONE GÁLA

MÁJUS 19. 14.00 AGORA-MSH MÁSA ÉS A MEDVE meseelőadás

MÁJUS 22. 20.00 APEY SZÓLÓ – Szerda esti akusztik

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető. A koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.

MÁJUS 24. 12.00
FŐ TÉR QUADRILLE TÁNCFESZTIVÁL

MÁJUS 24. 18.00 MMIK – színházterem DR. BAGDY EMŐKE ELŐADÁSA – FÉRFISORS, NŐI SORS, PÁRKAPCSOLATI HARMÓNIA

Jegyár: 3.200 Ft Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) és online a https://hydelight.jegy.hu/program/prof-dr-bagdy-emoke-eloadasa-szombathelyen-63371/517798 oldalon válthatók.

MÁJUS 25. egész nap AGORA-MSH
VÁROSI GYEREKNAP

JÚNIUS 01. AGORA-MSH 54. SAVARIA NEMZETKÖZI TÁNCVERSENY

JÚNIUS 13. 19.00 AGORA-MSH A MÉZGA CSALÁD

zenés vígjáték Rendező: Szűcs Gábor,Zeneszerző: Mészáros László,Főcímdal: Deák Tamás, Író: Deák Lőrincz Andrea, Dramaturg: Romhányi Ágnes

Szereposztás: Mézga Géza: Magyar Attila / Bodrogi Attila
Paula: Balázs Andrea / Kokas Piroska
Kriszta: Andrádi Zsanett
Aladár: Náray Kovács Zsombor / Maszlag Bálint
Máris szomszéd: Szacsvay László / Maszlay István / Tűzkő Sándor
Tivadar: Tűzkő Sándor
Maffia: Katona Klaudia
Blöki: Mező Zoltán
Icu: Deák Lőrincz Andrea

A Mézga Család kalandos történetének lenyűgöző kreativitása, sziporkázó ötleteinek végtelen tárháza, fantasztikus humora, felejthetetlen karaktereinek pontos, részletes kidolgozása garanciát jelentenek a színpadi változat sikerére is. A zenés vígjátékban felcsendül a rajzfilmsorozatból jól ismert eredeti főcímdal is. Jegyárak: 4 900 Ft; 5 900 Ft; 6 900 Ft

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351) és online a www.jegy.hu oldalon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra