Látványosra sikeredett Veres püspök debütálása Szombathely közéletében. Egészen másra persze nem igen számíthatott, aki csak egy kicsit is ismeri a határozottságáról híres egyházi vezető korábbi ténykedését. Emlékezetes áprilisi kirohanása, amelyet még a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként fogalmazott meg az Új Emberben, Magyarország lelki és erkölcsi állapotának következményeként értékelte az országgyűlési választások eredményét. Markáns nézeteit jelezték azok az ugyancsak korábbi szavai, amelyek szerint a vallás nem csak magán-, hanem egyben közügy is. Az általa jegyzett választási körlevél határozott politikai állásfoglalás volt. Végül, az oktatásban végső esetben a szeretettől vezényelt testi fenyítést is elfogadó álláspontja sem sejtetett épp gyengekezű embert. De miért is várnánk puhaságot egy egyházi vezetőtől?
Egyházi környezetben Hans Sachsot játszani merész vállalkozás
A konkrét helyzetben ráadásul még komolynak mondható érvek is szólnak döntése
mellett. Egyházi környezetben Hans Sachsot játszani tényleg meglehetősen merész,
fura, kicsit talán otromba vállalkozás. A 16. században élt nürnbergi cipész
életműve bármennyire bevésődött is a világirodalmi köztudatba (az utána maradt
4500 dal, 2000 dalszöveg, a címként nevét viselő Albert Lortzing opera, vagy a
legismertebb, a részben szintén róla szóló Wagner remekmű, a Nürnbergi
mesterdalnokok legalábbis ezt jelzik, hogy a most szóban forgó darabokat ne is
említsük), a katolikus egyház szemében talán joggal lehet vörös posztó,
elsősorban világias jellege miatt. Szerencsés esetben mindez az előadás
dramaturgjának is az eszébe juthatott volna.
Valószínű azonban, hogy itt jóval többről van szó, mint egy világias mű egyházi környezetből való kitiltása. Ne feledjük, az a fajta szabadszájúság, amelyet Veres többek között sérelmez, éppenséggel a katolicizmus Sachs korabeli védelmezőitől sem volt idegen. A hitvitázó irodalom szövegeit megtagadni pusztán azért, mert jó szívvel nem adnánk gyermekeink kezébe, badarság volna. A trágárságnak megvolt a maga retorikai funkciója, s ha a vulgáris nyelvhasználatot elnézzük mondjuk hogy érthető okokból ne a protestáns Bornemissza Pétert, vagy Sztáray Mihályt említsük Pázmány Péternek, a 17. század legalaposabban képzett magyar katolikus főpapjának, akkor miért vetnénk ugyanezt egy néhány évtizeddel korábban élt szerző szemére? S ahogy nem ítéljük el Pázmányt egy vita állítólagos laza bakfittyel (mai szóhasználatban ló*asszal) való lezárása miatt, ugyanígy nem ítéljük el Janus Pannoniust sem olykor obszcén, olykor meg a papságot gyalázó epigrammái miatt. Igaz, nem is adják elő őket templomokban.
Az új püspök tiltása nem azért teremt elgondolkodtató helyzetet, mert valós, vagy vélt veszélyektől óvja meg az Egyházmegyei Kollégium udvarát. Sokkal inkább azért, mert a beiktatását követő első megnyilatkozása sok tekintetben megosztja a közvéleményt. Először is nyilván sokakat egyáltalán nem érdekel a tiltást magyarázni próbáló fenti okoskodás. A város lakói a Karnevált magukénak tudják, s nehogy már valaki, aki alatt még csak meg sem melegedett a szék, beszóljon nekik, s elrontsa a szórakozásukat. A programok látogatói nem teológiai szempontok alapján mérlegelnek, s joggal vették volna keserű szájízzel tudomásul, ha az egyik, várhatóan igen szórakoztató eseményről le kell mondaniuk.
Veres fellépése e politika felé is jelzés értékű
Izgalmas a dolognak az a része is, hogy a Karnevál ügye, már csak a tetemes
költségvetési támogatás okán is, elválaszthatatlan a mindenkori politikától.
Veres fellépése e politika felé is jelzés értékű: a dolgok a város és a katolikus
egyház között nem feltétlenül mennek majd a korábbi, némiképp langyosnak mondható
konszenzusos alapon. Az új püspök akár a konfrontációt is vállalja, ha a
keresztény értékek védelmezéséről van szó.
Az egyházi vezető aktivitását jelzi az az ajánlata is, amely szerint persze továbbra is lehetnek karneváli rendezvények az Egyházmegyei Kollégium udvarán, sőt, ő majd tesz javaslatot arra, mit lehetne ott bemutatni. E megjegyzésével egyértelművé tette, hogy a szokásosnál jóval átfogóbb értelemben kíván bekapcsolódni a város életébe.
Főleg II. János Pál pápa tevékenysége óta aki fiatal korában egyébként maga is írt drámákat szokhattunk hozzá ahhoz, hogy az egyház az általa fontosnak tartott értékeket nem elzárkózással, hanem épp ellenkezőleg, bizonyos területeken a világi élet felé történő nyitással próbálta meg terjeszteni. Veres püspök kemény fellépése, főleg korábbi, politikainak tekinthető megnyilatkozásai tükrében, különösen így, a helyhatósági választások előtt ígér izgalmas heteket, hónapokat a közélet iránt érdeklődők számára.
