Nagyszámú szovjet haderő
Október 20-án a megyeháza előtt elhangzott, értelmezés kérdése, hogy mikor kezdődtek
és fejeződtek be az események. Míg Budapesten az emlékezetes október 23-át tartják
a kezdetnek, a politikai életben azonban már jóval előbb érezhető volt, hogy valami
történni fog.
A budapesti események híre kis késéssel jutott el Szombathelyre, igazából a vonatokkal érkeztek az információk. A munkahelyeken 23-tól kezdve már nem igazán dolgoztak a munkások, bejártak ugyan, de inkább politizáltak, a híreket elemezték.
A városban október 27-én volt az első tüntetés, a késlekedésnek a történész
szerint négy oka is volt.
Az első a városban akkor állomásozó nagy létszámú szovjet katonaság. A Vörös
Hadsereg 1947-ig hivatalosan is mint megszálló szerepelt, ekkor nevezték el őket ideiglenesen
hazánkban tartózkodó hadseregnek. Ehhez az alapot a győztes hatalmak külügyminiszteri
tanácsa adta, amikor hozzájárult, hogy az Ausztria területén lévő szovjet haderőt
Magyarországon keresztül lássák el utánpótlással.
Hétezer orosz katona Szombathelyen
Ekkor átalakították a szovjet hadsereg szerkezetét, hazánkban négy nagyobb egységet,
egy vadászrepülő, egy vadászbombázó és két gépesített lövész hadosztályt
hoztak létre. Ez utóbbiak közül az egyik központja Szombathelyen volt. Így kilenc
laktanyában közel 7 ezer szovjet katona állomásozott a megyeszékhelyen, hét középület
volt a birtokukban, a tisztek és hozzátartozóik pedig mintegy 400 lakást foglaltak le
részben a városban , amelyek előtt állandó őrség állt.
Vagyis szinte mindenhol ott voltak az orosz katonák s ez megfontoltabbá tette az
embereket.
Katolikus, konzervatív
A másik ok a lakosság összetételében keresendő. Szombathelyen kevés volt a fiatal,
hiszen nem működött sem főiskola, sem egyetem. Nem volt jelentős a munkásság létszáma
sem, az üzemekben ráadásul sok falusi dolgozott, akik naponta járta be lakhelyükről.
A harmadik ok az erős katolicizmus volt. Az egyház a vitákat csitítani akarta, a problémák megoldását politikai síkon képzelték el. Ennek jele az is, hogy az első tüntetések az egyház jogainak visszaadását követelték.
A negyedik pedig a térség hagyományos politikai konzervativizmusa, amelytől távol állt a forradalmi hangulat.
Az egyik központ a megyeháza volt
Az épületben az 50-es években a megyei tanács működött. A pesti események és az
országban október 25-26-án lezajló tüntetések, tiltakozások hatására a megyei
vezetés belátta, hogy lépniük kell. Ezért 27-én, szombaton létrehozták a Vas
Megyei Nemzeti Bizottságot, amely azonban a korábbi vezetők kezén maradt, elnöke az a
J. Kiss Ernő volt, aki addig megyei tanácselnökként szolgálta a hatalmat. A tömeghangulatot
érzékelve két nap múlva újraválasztották a bizottságot, ezúttal Welther Károly
ügyvédet bízták meg annak vezetésével.
A megyeházán működött a szombathelyi rádió is. Igaz, a gyöngyöshermáni adó korábban csak átjátszóként és zavaróállomásként szolgált, az események hatására azonban október 30-tól saját műsort is indítottak.
Katona Attila történész szerint azonban ne legyenek kétségeink afelől, hogy a helyi rádió és az országos adás is az események alatt végig a kormány (a hatalom) irányítása alatt voltak. Igaz, közben változott a kormány
Az emlékek alapján az emberek ezt a tényt érzékelték, így Szombathelyen inkább a győri rádiót, és az elektromágneses zavarástól megszabadult Szabad Európa Rádiót hallgatták.
A legnagyobb tüntetés
A munkahelyeken közben sorra alakultak a munkástanácsok, amelyek valóban legitimek
voltak, hiszen tagjait tényleg a munkások választották maguk közül. A szervezettség
egy bizonyos szintjét elérve aztán szombaton, 27-én, Szombathelyen is elkezdődtek a tüntetések,
amelyek vasárnap is folytatódtak.
Katona Attila elmondta, az események szinte mindenütt hasonlóan alakultak, a tiltakozások után az épületekbe betörve a tüntetők elsőként a rendszer szimbólumait semmisítették meg, majd az iratok, könyvek következtek. Ez utóbbiak többségéért nem volt kár mondta kis mosollyal a történész.
A város legnagyobb tüntetése vasárnap délelőtt, a szokásos mise után kezdődött a Püspökvár előtti téren. A megyéspüspök nem tartózkodott a városban, az erkélyről Tóth Imre tanár mondott beszédet, amely a hely szellemének megfelelően az egyház rehabilitációját, Mindszenthy bíboros szabadon bocsátását követelte. A téren egyébként nem történt komolyabb atrocitás, az épületbe sem törtek be a tüntetők, hiszen azt az egyház használta.
Négy halott a városi rendőrségen
A következő helyszín a Főtér sarkán, a Széchenyi utcában álló épület, amelynek
földszintjén jelenleg üzletek és egy kávézó működik. Itt nem történt különösebb
esemény, hacsak az nem, hogy november 2-án az emeleti termekben alakult újjá a Nemzeti
Parasztpárt. Egyébként a többi, ma már történelminek nevezett párt is újra
aktivizálta magát, nem csak Budapesten, de Szombathelyen is.
A Kőszegi utca elején, a TIT székházban működött a városi rendőrség. A
forradalom napjaiban az épületben négy ember veszítette életét, a részletekről
azonban nincs információnk.
Az orosz katona meghalt, a magyar megszökött
Arról viszont van, ami a Kőszegi 23. tornyos épületében, az akkori városházán történt.
Szombat reggel lévén az épületben csak a portás, és egy kirendelt magyar katona tartózkodott,
amikor egy szovjet harckocsi váratlanul betörte a kaput. A két ember az emeletre menekült,
a portásnak sikerült kijutnia, a magyar katona azonban dulakodásba keveredett egy
orosszal. A verekedés közben mindketten kiestek az emeleti ablakból, a zuhanásban az
orosz katona meghalt. A magyart kórházba vitték, ahonnan 3-4 nap múlva a személyzet
segítségével megszökött. Tegyük hozzá, szerencséjére.
Batthyány-ház
A Király utcában, a Savaria szálló épületével szemben áll az úgynevezett Batthyány-ház.
Az 50-es években itt működött a Magyar-Szovjet Baráti Társaság, amely az emberek
szemében a Szovjetunió szimbóluma volt. Október 29-én, hétfőn a tüntetők betörtek
az épületbe, az iratokat és a könyveket a járda szélén, máglyán égették el.
(Hasonló események helyszíne volt a Kisfaludy u. 2. is, amely a KISZ elődjének, a
DISZ-nek volt a székhelye.)
Később a Batthyány-házban november 4-ig a Forradalmi Ifjúsági Bizottság működött.
A legnyomasztóbb utca
A Király utcát azokban az években a város legnyomasztóbb utcájának tartották, aki
tehette, el is kerülte. Az utca északi részén, a jelenlegi Március 15-e tér felöli
végén álló, 14. számú házban működött az ÁVH megyei központja. Mesélik, hogy
akkor a Király utca felől volt a bejárat, a kijárat azonban a Malom utca felé. Az épületben
történt szörnyűségek áldozatait, akik számáról ma sincs pontos adat, erre szállították
el.
A tüntetők szombaton törtek be az üres épületbe, amelyből az ÁVH alkalmazottai már korábban elmenekültek. Egyesek szerint az alagsorban még találtak foglyokat, akiket természetesen kiszabadítottak.
A köztörvényesek visszamentek a börtönbe
Fogolyszabadítás egyébként történt a börtönnél is, ahol kisebb-nagyobb atrocitások
is előfordultak. A tüntető, szabadulást követelő tömeg láttán a foglyokat
szabadon engedték, de mint az ország többi részén, a politikai rabok mellett itt is
kiszabadultak a köztörvényesek. A rendszer logikája szerint ugyanis nem különítették
el egymástól őket, ezzel a politikai foglyokat akarták demoralizálni.
Az adatok alapján egyébként 3-4 nap múlva a köztörvényesek jó része önként
visszatért a börtönbe, mert nem akarták, hogy büntetésük súlyosbodjon.
A párvezetők elmenekültek
Az ávósokhoz hasonlóan a pártvezetők is elmenekültek. A Wesselényi utca 14-ben és
16-ban működött a városi és a járási pártbizottság, ahonnan a két titkár, akik
történetesen nők voltak, elmenekültek.
Igaz, ezzel az állítással a séta egyik résztvevője vitába szállt, mondván, az
egyik titkárt a portás bújtatta el, néhány nap múlva sálakba burkolózva próbált
megszökni, az utcában lakók azonban felismerték. Ezek után követve a többi pártvezetőt
és az ávósokat, a szovjet laktanyába menekült. Egyes vélemények szerint az orosz
hadsereg védelmét kérő funkcionáriusokból lettek később a muszka vezetők,
akik a november 4-i támadáskor a harckocsiknak és a katonáknak megmutatták a stratégiailag
fontos helyszíneket, épületeket.
A két pártépületben a tüntetők megelégedtek az iratok elégetésével. Később aztán a közeli laktanyából érkező határőrök kiszorították őket az irodákból, az épületeket bezárták.
Az 56-osok tere
A szemközti épület azonban tragikus események helyszíne volt.
Minden forradalomban vannak fosztogatások jegyezte meg a történész a téren.
Ezek megakadályozására hozták létre a Nemzetőrséget, amelynek járőrei a kialakult
gyakorlat szerint egy katonából, egy rendőrből és egy munkásból álltak. A nemzetőrök
laktanyája volt az épület, amely előtt most emlékmű áll.
A tragédia
November 4-én az egész országban megindult az orosz hadsereg összehangolt támadása,
Szombathely utcáin tankok vonultak, a házak tetejére géppuskafészkeket telepítettek.
Fegyverropogástól visszhangzottak az utcák, pedig a városban nem volt ellenállás.
A nemzetőrök laktanyájában a betörő orosz katonák 12 nemzetőrt mészároltak le, annak ellenére, hogy meg akarták adni magukat. Az ostromnak alig néhány túlélője volt, akik a felsőbb emeleteken tartózkodtak, és megadásukat a közben lecsillapodott oroszok elfogadták.
Az áldozatok neveit emléktábla örökíti meg, de álljon itt is emlékükre a névsor,
zárójelben életkorukkal:
Gosztonyi József (26), Hegyi József (56), Jászfi Ferenc (53), Kollarits Tivadar (20),
Magyari Károly (46), Márfy Alfréd (20), Nagy Károly (42), Pintér Károly (28),
Pozsgai László (24), Szabó István (26), Szép Gyula (23), Szijj Vilmos (42).
Az orosz támadás véget vetett a forradalmi eseményeknek, a megtorlások azonban még jó néhány évig eltartottak.
Nehéz dolga van a történésznek
A séta végén Katona Attila elmondta, az események rekonstruálása nagyon nehéz a történész
számára. A szemtanúk visszaemlékezései megbízható forrást jelentenek, azonban hiányosak,
a történtek egészét nem lehet feltárni általuk.
A hivatalos iratok pedig nehezen hozzáférhetőek, jó részüket még azokban a napokban
megsemmisítették. A legmegbízhatóbb forrás meglepő módon a rendőrségi és
bírósági irattár, ahol a forradalom utáni letartóztatások, bírósági ügyek
iratanyagát őrzik. azonban ezekhez is nehéz hozzájutni.
Az eseményeket felidézni próbáló írásunk ezért biztosan hiányos, és elképzelhető, hogy nem mindenben fedi a valóságot.
