Huszáros bemutató
Igaz, hogy reggel kilenckor még össze kellett húznunk magunkon az ünnepi zakót, de szükség volt a napszemüvegre is, igazi tavaszi hangulatban néztük végig a Fő téren a Vasi Lovasturisztikai és Hagyományőrző Egyesület huszáros bemutatóját. A látványos produkció vonzotta a sétálókat, így már mintegy kétszázan vonultunk át a Savaria Múzeum parkjába, Horváth Boldizsár szobrához. A rövid műsorból megtudtuk, hogy a későbbi igazságügyminiszter 1848-ban a város főjegyzője volt, és így komoly szerepet játszott a szombathelyi 16 pont március 17-i megfogalmazásában. A követelések többsége szinte szóról szóra megegyeztek a márciusi ifjak 12 pontjával, annak ellenére, hogy azt akkor még nem ismerték Vas vármegye székhelyén.
Vietnámiak kokárdával
A koszorúzás után a Március 15. téren katonai tiszteletadással vonták fel az országzászlót. A közben mintegy 300-asra nőtt tömegben felfedeztük a szombathelyi nemzetőröket, de láttunk kokárdás vietnámiakat is, akikről később kiderült, hogy a szalézi szerzetesrend tagjainként tartózkodnak a városban. Derültséggel és szívélyesen fogadták fotósunk érdeklődését. A Szombathelyi Néptáncműhely verbunkosa fokozta a hangulatot, a mellettünk álló zord katonatisztek készségesen engedték maguk elé az aprónépet.
Újabb séta után az MMIK előtti Petőfi-szobornál folytatódott az ünnepség, a Bercsényi Miklós Általános Iskola és az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak irodalmi műsorával.
Ez csak lufi
A szemmel látható biztonsági készültség ellenére nyugodtan, méltóságteljesen zajlott a program, nyoma sem volt zászlóerdőnek, csupán néhány nemzetiszínű karszalagos sétálgatott a tömegben. Egy durranás utáni reakciókból aztán jól látható volt, hogy a látszat ellenére kissé feszült a légkör, szerencsére csak egy lufi pukkadt ki.
A modern magyar nemzet születésnapja ez a nap
Czeglédy Csaba alpolgármester beszéde elején ugyan néhányan elhagyták a helyszínt, az okokat nem sikerült kideríteni, voltak köztük kisgyermekes szülők is.Az alpolgármester beszédét azzal kezdte, hogy egy évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a hatóságoknak hónapokig kell készülniük a rendezvények biztosítására. Aztán diákpolgármesteri emlékeit idézte fel: valóra vált álmom, hogy egyszer beszédet mondhassak itt, valami azonban hibádzik. A mai nap Önöktől is, tőlem is elvettek valamit.
Majd köszönetet mondott a résztvevőknek a méltó ünneplésért, és kijelentette: A modern magyar nemzet születésnapja ez a nap. Hozzátette, ma már nem divat a szó szoros értelmében ünnepelni, a vészterhes események elterelik a figyelmet a március 15-éhez kapcsolódó értékekről. Március tizenötödike arról a jövőről szól, amit most éppen mának nevezünk" mondta, ezért is példát kell vennünk a márciusi ifjakról. A célok eléréséhez ugyanis nem elég az eseményekkel sodródni, érezzük kezünkben a gyeplőt, hogy szabadon irányítsunk.
A beszéd végén az összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, a mai kor emberének, nem az a feladata, hogy forradalmat robbantson ki, hanem hogy dolgozzon, tegyen, hogy hazánk előbbre jusson, több legyen, és ne a széthúzás, hanem az összefogás nemzete legyünk! fejezte be beszédét Czeglédy Csaba.
Több sétáló csoporttal is találkoztunk
A hagyományok szerint beiktatták a város két nappal ezelőtt megválasztott Ikszelt Szombathely diáksereglete 2007. March 13. 23:29 diákpolgármesterét és diákalpolgármesterét, majd a koszorúsokkal fejeződött be az ünnepség.A szerkesztőség felé gyalogolva több sétáló csoporttal is találkoztunk, politikai eszmecserének nyomát sem láttuk. Verőfényes, tavaszi idő volt.
Czeglédy Csaba alpolgármester ünnepi beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Szombathelyiek!
Ez a nap, más, mint a többi. A mai ünnep más, mint a többi. Valamit elvettek ma tőlünk, ami mindannyiunké. Ha a játék nem lehet önfeledt, akkor az nem játék. Ha a szerelemben kompromisszumot kell kötni, akkor az nem szerelem. Ha az ünnep nem lehet áhitatos, akkor az nem ünnep. Így lesz az ünneplésből pusztán ünnepség, a szabadság napjából pedig pusztán egy szabadnap.
Egy éve ilyenkor még nem gondoltuk, hogy ez megtörténhet. Hogy a hatóságoknak hónapokat kell készülniük a március 15-i rendezvények biztosítására. Hogy a szombathelyi rendőrkapitánynak külön be kell jelentenie, hogy Szombathelyen nem számítanak zavargásra a rendőrök. Hogy az államfő nem vesz részt a hivatalos állami ünnepélyen. Mégis megtörtént.
Tizenhárom évvel ezelőtt, 1994. március 15-én egy szombathelyi diák, élete első öltönyében ugyanitt állt, ezen a lépcsőn, és az akkori polgármestertől, Wagner Andrástól vette át Szombathely első diákpolgármestereként a város jelképes kulcsát. Akkor az járt a fejében, milyen jó lenne egyszer itt állni, és ünnepi beszédet tartani.
Valóra vált az álmom, valami mégis hibádzik. A mai nap Önöktől is, tőlem is elvettek valamit. Sajnos, ma nagyon sokan otthon maradtak, vagy elutaztak, mert az ünnep teherré, problémává vált számukra. Nem akarnak azzal szembesülni, ami ma megtörténhet ebben az országban.Ma, 2007. március 15-én a mindenkihez szólás szándéka egyet jelent azzal, hogy megpróbálni a lehetetlent. Pedig Szombathely lakossága már sokszor bizonyította, hogy egy olyan közösség, melynek tagjai tudnak együtt, békében ünnepelni.
Minden tisztelem az Önöké, a városé, hogy most mi itt vagyunk, és méltó módom emlékezünk!
A modern magyar nemzet születésnapja ez a nap. Nem azért kell szólni róla, mert az évfordulókon ez így szokás, hanem azért, mert a kollektív emlékezetünk gyökerei ezer szálon tapadnak hozzá.A saját születésnapunkat sem csak azért ünnepeljük, mert szokássá vált, hanem azért, mert ezek a napok önértékelésünk részei és fejlődésünk jelképei is egyben. Ekkor kicsit a külvilág felé is fordulunk, szép ruhát veszünk fel, megmutatjuk magunkat, és picivel több odafigyelést várunk el mindenkitől.
Értékeinket a világ számára mi magunk teremtjük meg! Ha mi nem értékeljük magunkat és eredményeinket, nem csoda, ha a környező világ sem fogja. Minden és mindenki valódi értékére annak hiánya ébreszt rá. Meg kell tanulnunk tudatosan megtartani mindazt, ami igazán érték számunkra, mert ha nem így teszünk, identitászavar és hiányérzet lesznek kísérőink.
A szó szoros és mély értelmében ünnepelni és emlékezni nem divatos dolog manapság. Ünnepséget szervezni, ott előadni persze kitűnő politikai eszköz, megnyilvánulási lehetőség, médiatéma. De az embereknek ez nem, vagy alig jelent valamit. Fiatalként tudom, és látom: a mai ifjúságot nemzeti hagyományaink, nemzeti összetartozásunk kérdései ritkán foglalkoztatják. Egy átlagos baráti társaságban nem felkapott téma az aradi tizenhárom, az isaszegi csata, vagy Kossuth és Görgey vitája. Az olyan értékek, mint például a hazaszeretet vagy a nagyobb közösség érdekében tett önfeláldozás kicsit régiesen, furcsán, hangzanak korosztályom tagjainak.
A mai fiatalság olyan világban szocializálódott, ahol az egyén önmegvalósítása és a sikeresség az áhított cél.Az ma az érték, ha az elsőre elfogadhatatlant elfogadjuk végül, hiszen megtanultunk a kompromisszumok között élni. Mindez és a globalizált világ komoly árnyékot vet a nemzeti azonosságtudatra, a társadalmi szolidaritásra, együttműködésre.A XXI. században a korábbi századok elhalványodó értékei helyett más értékek, vagy sok esetben ál-értékek kapnak hangsúlyt a közgondolkodásban. A mai fiatalok szülei, ha akarták volna sem ünnepelhették március tizenötödikét, mert nem voltak szabadok. Az őket követő generáció már szabadon tehetné, azonban mintha nem akarná.
A nemzeti hagyományokat lélekben valóban megélők és a teljesen közömbösek két végletes csoportja közt áll a többség. Figyelmüket az előbb már említett vészterhes események terelik el azokról az értékekről, amelyeket március tizenötödike szimbólumként hordoz magában. Ha valakikhez szólni kell ilyenkor, akkor azok éppen ők. Önök. A békés többség.Az egyik középiskolai tanárom szokta mondogatni, hogy akinek nincsen kedve elolvasni a kötelező olvasmányt, az még mindig jobban teszi, ha megnézi a róla szóló filmet, mintha el sem olvasná. Az ünnepi beszéd egy rövidfilm. Az én filmem mint hallják nem ismeretterjesztő, nem is dokumentum jellegű, sokkal inkább problémafelvető. Hiszek a nyílt beszédben, és hiszek abban, hogy lehet értéket közvetíteni. Főleg olyanokat, melyeket alapvetően tisztelnek ugyan az emberek, de nem követnek. Fontos, hogy érezzük, ha tradícióinkat, történelmi hagyományainkat nem ápoljuk, nem adjuk át, akkor közös értékeink vesznek el. A feszültség oldása ilyenkor nem az elfordulásban, hanem az odafordulásban rejlik.
Sokan azt mondják: magyarnak lenni kudarctörténet. Ez számomra elfogadhatatlan megállapítás! Magyarnak lenni sikertörténet. Sikertörténet, rengeteg áldozattal.Hiszen a munka, a szenvedés, az áldozat sohasem lehet hiábavaló! Minden szolgál valami magasabb, sokszor előre nem is látható célt. A márciusi ifjak sikerének legnagyobb mércéje a mai nap: itt állunk, és elismerően beszélünk róluk.
1848-ban Petőfi erre a napra verset írt. Eredetileg úgy kezdte: Rajta magyar, hí a haza. Azt mondták neki: ez nincs így jól. A magyar csak úgy tud elindulni, ha talpra áll. Áthúzta a rajta szót és odaírta: Talpra. Talpra magyar. S akkor a nemzet talpra állt. S azóta újra, s újra, s megint újra. Amikor önállóságunkról, függetlenségünkről beszélünk, akkor a 48-as forradalom és szabadságharc soha meg nem kerülhető tény és nemzeti tapasztalat. Azt üzeni: ha célokat látunk magunk előtt, akkor nem sodródunk az eseményekkel. Nem vak erők játékszereként éljük meg sorsunkat, hanem kezünkben érezzük a gyeplőt, és szabadon irányítjuk.
Mert a szabadság az, amikor azt tehetjük, ami a dolgunk, és látjuk, hogy mások is a dolgukat teszik. Amikor gyönyörködhetünk abban, ami szép, és látjuk, hogy másoknak is tetszik. Amikor lelkesedhetünk eszmékért, és társakat találunk ehhez. Amikor látjuk, hogy a szükség együttérzést vált ki, és összefogást eredményez.
Tisztelt Szombathelyiek!
Március tizenötödike arról a jövőről szól, amit most éppen mának nevezünk. Vegyünk példát a márciusi ifjakról, akik úgy tettek ezért a nemzetért, hogy 159 évvel később is büszkék lehetünk rájuk és tetteikre. Most rajtunk sor! A jövő nemzedéke ne úgy emlékezzen ránk, mint akiknek kezükben volt a lehetőség, de elszalasztották, hogy Magyarország előbbre lépjen! Történelmi lehetőséget kapott hazánk és városunk is! Éljünk vele!A mai kor emberének, az én korosztályomnak már nem az a feladata, hogy forradalmat robbantson ki, hanem hogy dolgozzon, tegyen, hogy hazánk előbbre jusson, több legyen!Ne a széthúzás, hanem az összefogás nemzete legyünk! Vegyük észre, hogy nem balsors tép szét bennünket, hanem mi saját magunk!Talpra magyar! Most tényleg itt a szükség, hogy összefogjunk, és lehajtott fejünket felemelve minél többet hozzátegyünk ahhoz, amit nemzeti példaképeink a kezünkbe adtak!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
