"Dońa Lucretia" kuplerájának törzsvendégei, a bevándorlók sem sejthették, hogy édes-bús éjszakai örömködésük, a könnyűvérű nőkkel űzött ölelkező táncuk egyszer majd kultusszá és jövedelmező iparággá nő.
Ki gondolta, hogy fájdalmukból, elhagyatottságukból, az elvesztett szeretet utáni sóvárgásukból született dalaik, egyszer, száz év múltán egy polgári szalonnak titulált terem főattrakciója lehet.
A tangó vándorlása
A tangót jelenlegi formájában nemrég táncolják, eredetét a "habanera" és "milonga" nevű táncokra vezethetjük vissza. A "habanera" Kubából ered. Jellegzetes 2/4-es ritmusa hasonlít a tangóhoz. Az afrikai behatás, amely Kubában különösen erős volt, a "habanerának" lágy, egzotikus jelleget kölcsönzött. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Spanyolországban a múlt század közepén népszerű, közkedvelt tánc lett. Később a kubai Sabestian Iradier "La Paloma" című és Bizet "Carmen" operája első felvonásbeli "El Arreglito" című melódiája az egész világon ismerté vált. A "habanera" és a "milonga" összevonásából alkotta 1905-ben az argentin Rodriguez a tangót, amely 1911-ben tűnt fel először Európában. A század elején, a húszas években, a shimmy idején, a táncláz a tangót is kiforgatta eredeti, szép formájából és tangó argentino, tangó milonga, tangó brazlienne néven a déli országok szilajságát, temperamentumát utánozta.
Ami csak show, és ami csak a tánc
A tangó párhuzamosan két nagy karriert futott be: az egyiket Európában, ahol századunk első felében népszerű szalontánc lett, azután versenytánccá is előlépett. Most a standard táncok csoportjának a kétféle keringő és kétféle fox mellett a legszenvedélyesebb tagja. Argentínában pedig még népszerűbb lett, ott régi hagyományok hiányában nemzeti tánc lett belőle. Manapság Buenos Airesben alapvetően kétféle tangó él. Az egyik az úgynevezett show-tangó, amely igen népszerű az Egyesült Államokban és Japánban. Kifejezetten a közönségnek szól, merev, távoli tartással, látványos lábdobásokkal, forgatásokkal, emelésekkel. A másik ezzel szemben befelé forduló, amelyet a tánc kedvéért táncolnak, kis mozdulatokkal, leállásokkal, szoros tartással, teatralitások nélkül.
Két magányos ember ölelése
A múlt héten ugyanis a Che Tango társulat tartott egy kis milongát, vagyis tangókávéházat Szombathelyen. Az együttes egyetlen nem európai arcélű figurája az autentikus argentin, a harmonikás-zeneszerző, Ernesto. Ha énekelt, a combok csókja életre kelt, a szerelmes, melankolikus dallamok új, mélyebb jelentést, pózok helyett valós értelemet nyertek. A két magyar, Pikács Istán zongorista és Keller Tamás bőgős remek segédek.
A legtöbb tangózene fájdalmas és szomorú, de erről itt mi vajmi keveset tudhatunk. 
Megelégszünk a szokott tangó-feelinggel: a tüzes romantika, a ledér, erotikusnak elképzelt tánc szemlélésével. A szokottból néha sikerül Ernestonak (például a dalban formált monológjával, és a magyarul felolvasott dalszövegeivel) kizökkentenie. Megható, amikor saját honvágyáról és budapesti magányáról énekel. Röpke pillanatra megéreztem, a tangó két magányos ember ölelése.
Amit aztán láthattunk is, amikor az együtteshez tartozó két táncos makedón Josip, és párja a spanyolos arcú Kiss Andrea tangózott nekünk. De erről inkább beszéljenek a képek.
Ez a hely nem az a hely
Kudarcot a rendezvény színtere, a szalon vallott. A szűk térbe zsúfolt nyolcvan ember a székek barikádjai között sem ellazulni, sem zenét élvezni, sem a táncban gyönyörködni nem tudott igazán. Megesett, hogy a combok csókja helyett csupán a fejek csókját láttuk. Nagy kár, hogy a meghirdetett közös tangózásból csupán is egy tízperces, sebtében lezavart táncoktatás lett. A kávé, tea, sör, borozgatás és hajnalig tangózás persze sehol, csupán zsúfolt szalonbéli hangulat. Pech. A sebtében elröppentett mozdulatokat esetlenül utánzó tömeget átverték.
D.J- pasi
