„Kamaránk új elnöke Cseri József lett, aki az elmúlt években a Kereskedelmi tagozat elnökeként segítette kamaránk munkáját. Kovács Vince leköszönő elnök 27 éven át szolgálta a VMKIK-t” - olvasható a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pénteki Facebook-bejegyzésében.
A törvény szerint a gazdasági kamaráknál négyévente választásokat kell tartani. A választott testületek négyéves ciklusa idén járt le Vas megyében.
A kamarai választás úgy történik, hogy a regisztrált vállalkozások tagozatonként megválasztják küldötteiket a kamara küldöttgyűlésébe, emellett megválasztják a tagozatok elnökét és elnökségét, valamint az országos küldötteket és a kamarai bizottságok tagjait.
Ez történt az elmúlt időszakban Vas megyében is, ahol a választási folyamat a csütörtök délután zajló tisztújító küldöttgyűléssel és elnökválasztással zárult le.
Cseri József a gazdasági élet ismert személyisége, az Autófókusz Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) alelnöke. A személycsere minden bizonnyal irányváltást is jelent a megyei kamara működésében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!