A Savaria Karnevál első hivatalos napjának legeslegelső hivatalos programjára a tegnap este záporát könyörtelenül a múlt emlékei közé űző verőfény kísérte lépteinket, amely percekkel később már korhű római páncélzatokról csillogott vissza a Ferences Kertben. Tíz óra, és a délceg katonák már felsorakoztak a tisztáson, s Marcus Magister, a Rómából száműzött szobatudós arról tájékoztat minket, hogy a harcosok ruhaköltségeit bizony akkoriban keményen levonták az éves zsoldból, és hogy egynehányan azzal akarták megúszni a bevonulást, hogy levágták hüvelykujjukat, mert akkor nem tudtak kardot markolni. Igaz, volt olyan uralkodó, aki köszönet gyanánt pedig a fejüket vágatta le, hogy ilyen hitvány kutyák tényleg soha ne mehessenek csatába.
A sziporkázó, és még a közönség soraiba is kiszóló tudós azonban nem tudhat
mindent, ezért elhozta magával Ottót, a szalmabálán bőrszütyőből bort
kortyolgató veterán rómait, aki állítólag maga adta a kockát Caesar kezébe a Rubicon
mellett, két elefánt legyűrése után végzett Hannibállal bár ebben lehet, hogy
hazudott, hiszen a rettegett hadvezér történesen megnyerte a csatát , vagy ahogy ő
maga mondta: kétszer foglaltam el Rómát, háromszor megvédtem, néha magam ellen
is.
A szellemdús szellemi táplálék mellett a közönség a korábbi évekhez hasonlóan befolyásolhatta a védfalon álló császárt abban, hogy hüvelykujjával megkegyelmezzen vagy elvegye életét a legyőzött acquincum-i gladiátornak; de itáliai hagyományőrző legények is felvonultak a témaparkban, akik minden egyebek mellett megmutatták például, miként gyakorolták egykor azt, hogy a hadfi röptében kapja el az ellenfél lándzsáját.
A római-hun összecsapáson már nem volt maradásunk megköszönnénk, ha
valamely kedves olvasónk tájékoztatna a végeredményről , hiszen a legináriusok
már fegyelmezetten készülődtek a Fő tér közepén, hogy szerves részét képezzék
a Blaskó János szobrászművész nevéhez kapcsolódó Császárkő felavatásának.
Sorba rendeződés után csattogtak a kardok a pajzson, majd Ipkovich György
polgármester vette át a szót, hogy elmondja: régi vágyunk volt a kétezer éves
városhoz fűződő legendák megörökítése, hogy a hozzánk látogató vendégek is
lássák, mely hat római császár vette ki a maga
porcióját Savaria felvirágoztatásában. (Mellettem pedig egy sok avatóünnepséget
megjárt úr jegyzi meg: ilyen rövidnek, lényegretörőnek, de egyúttal csattanósnak
kéne lennie minden ilyen átadásnak. Mennyire igaza van.)
Mi pedig végigkémlelünk a néptömegen, a körülöttünk kirakodott kosár- és kerámiaárusokon, és megfogan a gondolat: a fenébe is, örömmel viselnénk el ilyen külcsínyben a várost nem csak három augusztusi napon, de egész éven át.
