Nem könnyű a hordólovaglás
A kelta kocsmában elfogyasztott gyors ebéd után sikeresen lekéstük a Romkertben az
ókori jósda bemutatkozását, ennek ellenére elbóklásztunk egy darabig az ókorból
itt maradt kövek között. A szervezők rendesen rákészültek a légió egyik
cohorsának fogadására, akik rendhagyó történelemórát rögtönöztek, mi pedig
ismét eltévedtünk az évszázadok között. Kár, hogy érdeklődő alig volt, így
rövidesen a Belsikátorban találtuk magunkat, ahol rá kellett jönnünk, a kora
délutáni órák nem kedveznek a programoknak. A gyerekek, persze, aktívak voltak,
rendesen kihasználtnak láttuk a kézműves asztalokat, és első ránézésre
beleszerettünk a hordólovaglásba. Nem könnyű feladat egy rúdra felhúzott, billegő
hordón lovagolni. Aki nem hiszi, járjon utána.
A Fő téren rövidnek szánt látogatást tettünk a Nyugat Rádió sátránál, a kívánságműsor szerkesztőjének megjegyezzük, ha lehet, játsszák le a Rolling Stones életművét. Kívánságunkat nem teljesítették. Láttuk viszont a TV-ös Szebeni Istvánt nyilatkozni, talpig legios szerelésben. (Mint mesélte, legios újoncként nagyon nehéz órákat és napokat él át )
Miután ismerőseinkkel elmorfondíroztunk a római tógába öltözött, hun ételt kínáló kínai pincér identitásfelfogásán, megkóstoltuk a Pannon Piac pálinkakínálatát, és eldöntöttük, hogy vasárnap is visszatérünk.
Aranyszínű hetvenkedés
Sajnos, az Öreg Város Vására semmi újjal nem kecsegtetett, hacsak azzal nem, hogy a
haladási sebesség lecsökkent 50 méter per 20 percre. Szomorúan láttuk azt is, hogy
hiába a bő kínálat, kevés a vásárló, az emberek többsége épp úgy mint mi
nézelődik, sétál, és közben szentségel a tömeg miatt.
Visszatérve a Nyugat Rádió sátrához megtudjuk, hogy valami igazi
médiaszemélyiséget várnak, fotósunk marad, én inkább az identitászavaros
pincér kegyeit keresem, ami rövidesen érkezik is a világhírű sör nevét viselő
műanyag pohárban. Hát igen, így kell csinálni, az ismerősök úgysem tudják, hogy
az olcsóbbik soproni van benne.
Akikkel elröhögünk Szabó Győző színész aranyszínű köpönyegén, aki kávézni
tér be a kocsmába. Meglepődünk, hiszen alig húsz perc múlva kezdődik a színházi
előadás, a hetvenkedő katona láthatóan nem izgul.
A Waldorf iskola önjelölt akrobatái annál inkább, a Szentháromság szobor mellett
rögtönzött, egykerekű biciklikre komponált előadásuk látványos sikert arat.
Hiteles monotónia
Súlypontunkat közben a Fórum színpad elé csoportosítjuk át, rövidesen kezdődik a
Vágtázó Csodaszarvas koncertje. Róluk annyit kell tudni, hogy Grandpierre Attila
toborozta össze a csapatot, aki az elmúlt huszonévet a Vágtázó Halottkémek
frontembereként, és nemzetközileg elismert csillagászként töltötte. Igaz, hogy
fotósunk az első három perc után menekülőre vette volna a figurát, de mi
kénytelenek voltunk megállapítani, hogy a kisebb zökkenőkkel tarkított előadás
tényleg az igazi ösztönökre épít, gondolatban újraéltük gyerekkorunk
olvasmányát, a Mondák Könyvét. Phreek kollégának innen üzenjük, hogy dobgépek,
PC-k, szintetizátorok nélkül sokkal hitelesebb a monotónia.
Éljen a szabad rabszolgapiacgazdaság!
Aztán gyors séta a Romkertbe, ahol kezdődik a rabszolgavásár. Embertömeg, inkább
hátulról nézzük, innen közelebb van a büfé. Egy ismerősünk mondja, hogy a
korábbi években sima rabszolgakereskedelem folyt itt, most a szervezők újítani
szerettek volna, így a marcetingusok, azaz a kereskedők viadalát látjuk. Kicsit
erőltetett a dolog, de szívünket megmelegíti, hogy a Neo Liberalis nevű
kereskedő a rabszolgapiac mindenhatóságára, a szabad kereskedelem
felsőbbrendűségére esküszik. Portékáját 35 seszterciusért, 3500 forintért veszik
meg, mi ennek 10 százalékát fizetjük egy korsó sörért.
Vissza a Fő térre, aztán a desszertként hagyott Borok utcájára. Megkóstoljuk a birspálinkát, tényleg jó, belehallgatunk a balkáni bulizenébe, tényleg buli.
Némi sztorizás után rájövünk, hogy rövidesen kezdődik a felvonulás. Fotósunk úgy dönt, hogy a Városháza teraszára teszi át székhelyét, nem tartunk vele, ezt később megbánjuk. Hiába a sajtóigazolvány, a tolakodás, a felvonulás utcáit meg sem tudjuk közelíteni, igaz, utunkba áll a Zsindelyes Pálinkaház meggypálinkája, helyettünk beszéljenek a képek.
Aztán már csak az esti ereszdelahajamat van hátra, állapotunkra jellemző, hogy az 500 méterre lévő lakásunkhoz taxival megyünk. Hiába, egyszer van karnevál egy évben, és még előttünk vannak a vasárnapi megpróbáltatások.
