Míg tavaly átlagosan 3-5 millió forint között mozogtak a lagziárak, idén 30-50 százalékkel emelkedtek, az esküvőszervezők szerint emiatt nagyon sokan elhalasztják a nagy napot - számolt be az ATV Híradója. Az áremelkedés miatt a fiatalok meggondolják, hogy lakodalomra vagy nyaralásra költsenek inkább.
"Egy 80 fős esküvőt ma, ebben az évben megszervezni körülbelül 8 millió forint alatt nem nagyon lehet. 7-8 millió forint, és ebben akkor minden benne van tokkal-vonóval, de úgy semmi különlegesség vagy extra, illetve a szállás nincs benne" – szögezte le Hajnik Ágota esküvőszervező.
Ez is közrejátszik abban, hogy például az egyik debreceni étteremnél a felére esett vissza az esküvői foglalások száma, és aki tart is lagzit, az is igyekszik spórolni. Ha tartanak is esküvőt, sokkal kisebb vendéglétszámmal, mint korábban. Ugyanakkor komoly költséget jelent, ha az anyakönyvvezető az esküvő helyszínére megy, illetve jelentős különbség érzékelhető a fotósok, videósok ára, az esküvői torták, valamint az asztaldíszek árszabásai között is. Az áremelkedés ugyanakkor minden területen érzékelhető.