Mátrai Erik szétválasztja a Vörös-tengert az Irokéz Galériában

Szeptember 21-én este hétkor ismét különlegességgel szolgál a Thököly utca 36. tetőtere, közismertebb nevén az Irokéz Galéria: egy ifjú alkotó, a videoikonnak elkeresztelt műfaj megteremtője, Mátrai Erik mutatkozik be azoknak, akik nem a zombisztikus tévézést választják otthon, viszont nagyon rajta vannak a mozgóképen – ami nem is annyira mozgókép.

Mátrai Erik műveinek jelentős része videó-installáció. „A Vörös-tenger kettéválasztása” című alkotás bibliai témát dolgoz fel, azt, amikor Mózes az Egyiptomból menekülő zsidó népet átvezeti a Vörös-tengeren. A mű egy sötét teremben látható, a nézőnek át kell haladnia két, egymással párhuzamosan felépített plexi-fal között. Ezekre a művész a háborgó tenger képeit vetíti, s a néző a hullámok moraját hangszóróból hallja. Így egy erőteljes, audio-vizuális élményben lesz része: azt éli át, amit a kettéválasztott tenger falai között tapasztalhattak a bibliai történet szereplői.

Bár önmagát nem tartja kizárólag szakrális művésznek, Mátrai alkotásainak jó része kötődik vallásos élményhez: korábban, az Elektro című kiállításon – szintén az Irokéz Galériában, 2006 novemberében – is egy nagyszabású, vallásos-meditatív művet mutatott be, a Barracasi misét.

Mátrai korábbi műveiről
Mátrai Eriket egy egyedi műfaj, a videoikon megteremtőjeként ismerhette meg a magyar és a nemzetközi közönség a közelmúltban. A videoikon egy olyan egyedi műforma, amelyben Mátrai a legmodernebb digitális felvételi technikát egy nagy hagyománnyal bíró képtípussal egyesíti. A művész az ikonok intim méretét és karakterét idéző fadobozokba intelligens - belső memóriával rendelkező, ezért lejátszót nem igénylő – LCD monitorokat illeszt.

Ezeken a monitorokon digitális montázstechnikával készült képsorok peregnek. A könnyen leolvasható, kevésalakos jelenetek a keresztény ikonográfiából jól ismert kompozíciós sémákra épülnek, és nagyon kevés mozgásos elemet tartalmaznak. A lassított és ismétlődő apró mozdulatok hatására a szemlélőnek olyan érzése támad, mintha egy látomásban lenne része: a szeme láttára kelnek életre a jól ismert ikonok.

Idén Rómában volt látható a Keresztút címet viselő tizennégy videoikonból álló sorozata, egy különleges helyszínen, a Ss Alessandro e Bartolomeo dei Bergamaschi templomban, a Piazza Colonnán, a Kormányzati Palota szomszédságában.

A művészről további információk és életrajz:
www.acbgaleria.hu
www.erikmatrai.com

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kultúra