A szomorú hírt a zenekar tudatta a közönséggel.
2018-ban Magyarországot az AWS képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ekkor ismerhette meg igazán a nagyközönség a zenekart. A szomorú hírt a zenekar a Facebook-oldalán tudatta a közönséggel.
"Elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant. Ez az, amit most meg kell tennünk. Júniusban Örsnél leukémiát diagnosztizáltak. Megszakadt szívvel tudatjuk veletek, hogy tegnap, február 5-én társunk, barátunk, testvérünk, Siklósi Örs 29 éves korában hosszú küzdelem után távozott közülünk."
A bejegyzésben azt is elmondják, hogy Örs januárban már tervezgette, hogy beszél a betegségéről. Tavasszal szóló lemezt akart kiadni, nyáron pedig készül az AWS ötödik nagylemeze, de a zenekar most gyászol.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.