Balatonőszöd óta példa nélkül álló hazugságkultusz vert tábort az ország kollektív tudatában: jókora adag színtiszta izmot gyűjtött magára a magyar igazságérzet, vitapartnerek minden eddiginél erősebben építik érveiket a vélt vagy valós koholmányokra, lassan már bitangrossz humoristáinktól is előbb hallunk füllentésről, mint szellentésről. Miért ne lehetne ezt meglovagolni? juthatott az RTL-es kreatívák eszébe, és megszülték a pofátlan pofábahazudásra alapuló kvízműsort, mi pedig lelki szemeinkkel már látjuk is a jövő tehetséges nemzedékét, amint rezzenéstelen, ámde korallvörös szájjal győzködi óvodástársát, hogy bizisten nem ő csente el a nyelvszínezős rágógumit.
Arcművészet: akkor is magabiztos, ha gyengélkedik
Következőképpen fest a nemgyenge marketinghadjáratot maga mögött tudó műsor: a résztvevők villámkérdéseket kapnak, de egymás tippjeit nem, csak a helyes választ látják végül. Hogy agyilag jól vagy rosszul teljesítettek-e, az az ő kis titkuk marad, de nem is tudhatják tutira, hogy hányadik helyen állnak. Az viszont biztos: az utolsónak menni kell, ráadásul üres kézzel hacsak a végső visszaszámlálásnál be nem rezel valaki attól, hogy ez esetleg ő lesz, és meg nem nyomja a nukleáris rakétaindítóra hasonlító gombot. Ebben az esetben ő távozik ugyan a játékból, viszont az addig összegyűjtött lóvéját is viheti.
Igen ám, de lehet, hogy valaki kegyetlenül magabiztosnak mutatja magát, noha rettentő rosszul teljesített. Tulajdonképpen ez a lényeg, át kell verni a palánkon a többieket, persze nemcsak pókerarccal, hanem akár beszéddel is, hogy a lúzer köztük keresendő.
Adokkapok odavissza
A két műsorvezető, Sebestyén megfingatlak a talk showmban Balázs és Vágó elbizonytalanítalak a hárommilliós kérdésnél István dolga a kérdések feltevésén túl éppen ez, hogy beszéltessék őket, amiből aranyos kis összeugrások kerekednek az egymásban egy pillanatig sem bízó versenyzők között. Amit persze jó nézni, politikusképző alaptréningnek sem volna utolsó, meg egyébként is, szomszédtehén-gyilkolós nép a magyar, itt meg lehet jól beszólogatni, hogyaszongya: tudod, miért szálltak rám? Mert te kezdtél el buzerálni.
Vágó és Balázs könnyedén navigál, utóbbi nem garasoskodik humorral sem szerencsére neki van is, nem úgy, mint a konkurens csatornán vetélkedője során saját levében megfőtt Svábynak , hanem a legteljesebb természetességgel: amikor mindenkit végigkérdeznek, ugyanmár hogy érzik, a mezőny mely részén foglalnak épp helyet, a nyilatkozatok után egy milyen érdekes hogy mindenki a sor elején van, matematikailag ez annyira nem lehetséges kiszólással nyit. Jólvan Balázs, egyszer talán még a zsírbüfét is megbocsátjuk.
Megy hát a műsor előre, jönnek a tényleg széles spektrumról merített kérdések, úgy mint milyen eredetű szó a papucs, hány zápfoga van egy felnőtt embernek, vagy hol merényelték le Cézárt, viszont közben mintha épp a legerősebbnek szánt láncszem érződne leggyengébbnek: a blöff-effektus, amire elvileg épül a műsor. Persze itt nem rejteznek revolverek a derékszíj mögött, nem életre-halálra megyen a tortúra, de akkor is hiányzik az a valami, amiért felvették egykor a pókerarcot a mesterkártyások. Nincs meg a vérbeli challenge, nincsenek vad egymásnak feszülések, nem pendülnek idegszálak, de ki tudja, talán csak mi akarunk hirtelen túl sokat.
Vagy egyelőre várnunk kell még ezzel, meg a keményebb vagy éppen labilisabb játékosokkal, mert a java még hátravan. Úgy legyen. Szívem vajból, de csak a nagy zsugások iránt érzett tisztelet miatt. Nem blöffölök.
