A nap már jó ideje a horizont alatt időzik: négy perccel vagyunk fél öt, illetőleg a Markusovszky Kórház előtt, a környéken már rendőrök és polgárőrök strázsálnak virító mellényben. Nem készülnek semmi extrára, csak a Deák Ferenc utcai forgalom pár perces megállítására akkor, amikor majd a reformok és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt tüntetők átvonulnak rajta. Erre még várnunk kell, egyelőre komótosan rendezgetik soraikat, kiosztják a Liga Szakszervezetek zászlait-transzparenseit, beszélgetnek egymással, a közösségvállalás idegeneket hoz közelebb egymáshoz hirtelenjében.
A sajtó felbukkanását sokan megszeppenve kísérik figyelemmel, egyikük hamarjában megkocogtatja leánya vállát, hogy mutassa meg szépen a lencsének a szolidaritás alapú egészségbiztosítás: biztos nyugdíj, profitérdekelt egészségbiztosítás: biztos nyomor feliratú, legnagyobb mennyiségben elkészült kelléket, egy idősebb úr az én nem akartam az újságba kerülni mondattal veszi be magát a hátsó sorokba.
A vakuk és segédfények láttán egy középkorú hölgy nyugtalanul fordul oda az egyik szervezőhöz: az az árpádsávos eltévesztette a házszámot, rá kéne szólni, nehogy már ezt mutassák a híradóban. A zászlótulajdonoson a kelletlen belátás ábrázata bontakozik ki, összecsavarja a szimbólumot, ami, mint tudjuk, egyáltalán nem idéz meg egy sötét korszakot.
Kisvártatva megindul a százötven fő körüli sereglet, szolidan és nyugodtan, át a Március 15. térre, ahol végre elsődleges funkciót nyer a hangosbeszélő. Leszögeződik: a rendezvény nem politikai célú, ámbár hátulról groteszk szellemként beleng a MIÉP-lobogó B. Kiss Tóth László kezében, akire mintha elfelejtettek volna rászólni. A legösszeszedettebb igaz, hibalehetőséget kizárandó előre megírt szónoklatot Dr. Kiss Béla mellkassebész adjunktus tartja, aki kronológiailag átfutja az elmúlt évek egészségpolitikáját.
Nem lehet reformot csinálni a szakma kifejezett ellenállása közepette!
A karéjba gyűlt demonstrálók fülüket hegyezik: 2004. áprilisa, napvilágot lát az elhíresült ellátásszervezői törvény tervezete, a szakma görcsbe rándul, sokadik lenyúlási kísérlet az egészségbiztosítási kassza pénzére. 2004. augusztus, az egyedül üdvözítőnek kikiáltott koncepció szinte egyik óráról a másikra került szemétkosárba. 2006. tavasza, a kampányvitában Gyurcsány hitet tett az egybiztosítás, szolidaritás-elvű egészségbiztosítás mellett a szó elszállt. (Piszkos kommunisták! kontráz egy hang a közönségből.)
2006. májusa, az immár liberális vezetésű minisztérium államtitkára kijelenti, bár az ezirányú nemzetközi tapasztalatok kedvezőtlenek, elhatározták, hogy az általuk elképzelt reformot az orvosszakma ellenállása dacára is végrehajtják. Rossz ómen. Június, megszületik az első legfelsőbb bírósági ítélet munkaidő direktíva ügyében, de egyértelművé válik, hogy a kormányt ez cseppet sem zavarja, nem kíván fizetni. Érdemi egyeztetések nincsenek, látszategyeztetések is alig-alig.
Közben véget nem érő konferenciákon hazai és nemzetközi evidenciák sorával bizonyították híresebbnél híresebb szaktekintélyek: hamis illúziókat kerget, aki az SZDSZ által erőltetett több-biztosítós biztosítási rendszertől várja a csodát. Végül saját szakértőjük is elismerte, hogy ez az erőltetett modell nem nyújt megoldást a bérhelyzetre, a munkaerő elvándorlásra, a népegészségügyi kérdésekre, a prevencióra, nem oldja meg a paraszolvencia problematikáját, és a területi egyenlőtlenségeket sem taglalja erélyesen a fiatal sebész.
De a java most jön: 2007 februárjában azzal a csinnadrattával vezették be a vizitdíjat, hogy ez egy átlagos magyar számára évi 1800 forint kiadást jelent, ha a statisztika alapján hatszor jut el orvosához. Csakhogy ezalatt januárban az addig 4 százalékos eü-hozzájárulást 7 százalékra emelték, természetesen szép csendben. Ez összességében egy bruttó 150 ezer forintos havi fizetés mellett évi 126 ezer forint elvonást jelent.
Az új biztosítóknak nem érdekük, hogy beteg vagy idős emberekkel kössenek szerződést
Eljutunk ez év nyaráig, a biztosítási rendszer kerül napirendre, de az ezt érintő megállapodások határidői egyre dőlnek, a civil szféra tiltakozik. Szeptemberre dönt az MSZP-SZDSZ kormányzat a bevezetésről. Mit szólnak ehhez az emberek kit érdekel? A többiztosítós modell üzleti alapokon nyugszik, szereplőinek célja a profit, ezért félő, hogy a nyereségorientált működés a gyógyító munka rovására megy, hiszen érdekük az, hogy minél többet spóroljanak a betegeken. Kiss Béla szerint kasztszerűen válhat el egymástól gazdagok és szegények biztosítója, goodbye szolidaritás.
Kap még egy sallert a média is: a magánbiztosítók megjelenésének elősegítését beburkolják hamis érvekkel, amelyek fals voltát az orvostársadalom és az értelmesebb többség felismeri, de aki hajtja a munkáját, annak nincs ideje agyalnia, így fogadatlan prókátorra, a médiára szorul, amiben megmondóemberek bizonygatják a kormányzati szándékban megjelenő egyetlen kiutat. De azt persze a napi megélhetésért robotolók nem tudhatják, hogy nem független szakértőkről van szó, hanem olyanokról, akik anyagi boldogulásukat a globális kapitalizmus magyarországi frakciójához kötötték. A balatonőszödi beszéd óta senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a neoliberális kormány és a média összejátszik.
Több gyermek nem a probléma, hanem a megoldás
Hamza István, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének vasi képviselője így veszi át a szót: mi nem azok vagyunk, akik a több gyermeket a megélhetés egy sajátos formájának tekintik, mi azok vagyunk, akik tudatos döntéssel vállaltuk ezt az életformát, mert azt gondoljuk, így élni jó, mindenkinek ajánljuk.
Szerinte szervezetük értéket mutat: egymásért tenni akarást, kicsiből is adni tudást, a házastársi hűségnek megbecsülését, és hogy házasság alatt kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolatát értjük. (Itt tesszük hozzá, az értékmutatást lehetett volna ott kezdeni, hogy kisgyerekek kezébe nem adunk transzparenst egy indulatoktól is csobogó demonstráción). Fájlalta, hogy polizálással vádolták meg szervezetüket, de ha valaki ráléb a lábamra, és erre föl azt mondom, hogy legyen szíves menjen odébb, akkor én politizálok? Márpedig most ráléptek a lábunkra, méghozzá nagyon: az életünk, az egészségünk a tét.
A szónok felsorolja a megye parlamenti képviselőit, hogy mondjanak nemet a nyugdíjrendszer átalakítására fujjolást csak az MSZP-sek kapnak. Egy orvos felmutat egy bukósisakot, nem motorral jött ő, csak a mondást illusztrálandó: mondd meg az igazat, betörik a fejed. Ezután a Liga részéről még Németh Károly olvassa fel azokat a követeléseket, amik a Kossuth téren is elhangzottak, majd békés hazatérésre sarkall mindenkit.
Mi a fő téri tüntetések szervezőjétől még kapunk egy szuvenír javaslatot: hétkor a Magyar Gárda mutatkozik be a Szentháromság szobornál, ha esetleg gondoljuk. Mi nem mondjuk meg, hogy mindezt hogyan gondoljuk.
