a kőszegi madárkórházba vitték a gólyafiókát, miután kiszabadították a bálamadzagból - írta közleményében az E.On.
Szanyban, a Széchenyi utcában a lakosok vették észre, hogy baj van: az egyik gólyafészekben a kis gólyák egyike hiába verdesett a szárnyával, a fészekből kirepülni nem tudott. Egy ideje lábra sem állt, el is maradt fejlődésben a társaitól, valószínűleg mert nem volt képes fürgén élelemért nyúlni.
A helyiek drónnal is megnézték a fészket, ekkor derült ki, hogy a gólya egyik lába be van akadva egy bálamadzagba, abból pedig egyedül nem tud kiszabadulni.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság kérte az E.ON segítségét a mentésben, akik kosaras autóval óvatosan megközelítették a fészket, a Nemzeti Park természetvédelmi őre magához húzta a fiókát és levágta a lábáról a rátekeredett bálamadzagot. A bálamadzag minden részét eltávolították a fészekből, ezt követően biztonságosan a földre szállították a gólyafiókát.
A gólyafióka a kőszegi madárkórházba került, ahol részletes kivizsgálás vár rá. Ha életképes és felgyógyul, engedik elvonulni az idei gólyákkal, ha pedig maradandó a sérülése, akkor a madárkórházban nevelkedik majd más mentett gólyákkal együtt.