Mint kiderült, üzleti döntésekben nem kéri ki apósa, a miniszterelnök véleményét.
Másodszor került fel a Forbes milliárdoslistájára
Duplázta vagyonát Mészáros Lőrinc, már ezermilliárd felett jár 2024. December 27. 08:00 Tiborcz István, Orbán Viktor veje, aki 151,5 milliárd forintos becsült vagyonával a 15. helyet szerezte meg, miután egy év alatt megduplázta vagyonát. A lap interjút is készített vele. A Telex és az Index szemléjéből kiderül:
szombathelyi családból származik, mely kifejezetten vagyonos volt, és már gyerekkorában sokat utazott
egyik ágról orvos, másik ágról ügyvéd és bíró felmenői vannak, a jobboldaliság pedig neki "az anyatejjel jött"
a '90-es éveket érdekes időknek tartja, de gyerekkorában nem érdekelte a politika, mindenki vállalkozott körülötte, és nem volt kérdés, hogy egyszer ő is vállalkozó lesz
a maga lábán áll, és nem a család vagyonából akarja elindítani a vállalkozásait
a politika és az üzlet összefonódását természetesnek és nem magyar sajátosságnak tartja, amire példaként Elon Musk szerepét említette meg Donald Trump kampányában
ő azonban az összefonódásokat nemcsak a nyilvánosságban igyekszik kerülni, hanem a családi találkozókon is, üzleti döntésekben nem kéri ki apósa véleményét
az Eliost 2009-ben alapította az egyik barátjával
Simicska Lajostól nem, de a Közgéptől sokat tanult az üzletről, Simicskával állítása szerint kétszer találkozott életében (huszonévesen a Fidesz gazdasági hátországát egykor építő Simicska Lajossal került egy üzletbe, miután cégében többségi tulajdonos lett a Közgép)
cáfolta, hogy az vezetett volna a szakításhoz, hogy az Elios nem fizette ki az egyik alvállalkozóját
az OLAF-eljárást „politikai indíttatású vizsgálatnak” tartja, ami „mindenféle valóságalapot nélkülözött”
szabadideje eltöltésére új hobbit talált: hetente kétszer zongoraórákat vesz
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!