Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Kurír hasábjain írt egy terjedelmes cikket. Ebben a papság hibát igyekezett szélesebb kontextusba helyezni, miután az elmúlt időszakban több kritika is érte a keresztény egyházat. Erre válaszul érkezett meg Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének Facebook-posztja, amelyben keményen bírálta az egyház viszonyát a felelősségvállalással és az igazsággal. S bár mindkét írás fontos igazságokat érint, azért komoly csúsztatásokat tartalmaznak és nem mentesek az érzelmi manipulációktól sem.
Papi propaganda
Veres András az írásában megjegyzi, hogy együttéreznek azokkal, akik „egyházi személyektől vagy egyházi intézményekben dolgozóktól szenvedtek el életre szóló lelki és testi bántalmazást”, imádkoznak értük, sőt adott esetben segítenek is. A cikke viszont sokkal inkább arra fókuszál, hogy az egyház nem azonos a tagjainak bűneivel. Azt is problémásnak találja, hogy a sajtó aránytalanul nagy figyelmet fordít ezekre az esetekre.
Abban igazat kell adnunk Veresnek, hogy gyermekbántalmazók és pedofilok nem csak az egyház soraiban találhatók, a probléma sajnos nagyon is globális és a társadalom minden szeletében jelen van. S bár mostanában az egyház hozzáállásában történt némi pozitív változás, ami azt jelenti, hogy elkezdtek felelősséget mutatni a megelőzésben és az áldozatok támogatásában, azonban idekívánkozik egy hatalmas DE is.
Mert az egyház pont azért szenved ezektől az esetektől, illetve azért esnek az egyházi személyek által elkövetett bántalmazási esetek súlyosabb elbírálás alá a társadalom részéről, mivel komoly bizalmi válságot okoztak a történelmi hallgatással és a bűnpártolással. Ha, az egyház „Jézus teste”, akkor miért nem próbálták tűzzel-vassal irtani a benne tomboló fertőzést? És, ez már nem csak teológiai, hanem erkölcsi kérdés is.
Veres legnagyobb csúsztatása azonban mégsem ez, hanem az, amikor azt állítja, hogy minden az egyházat ért kritika az egy szervezett, egyházellenes kampány része csupán. Pedig nem ördögtől való, hogyha azt kérjük az egyháztól, hogy legalább részben tegye transzparenssé a működését és ismerje el a kényes ügyekben is a felelősségét, hiszen minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Itt viszont az látszik, hogy Veres András nem látja a különbséget a támadás és az egyház megújításának egyik alapfeltétele között.
Feri, kösz szépen!
A fenti sorokban mindenki Ferije, a DK mindenható és elmozdíthatatlan ura, Gyurcsány Ferenc is meglátta a lehetőséget. Az egyház és Veres András betámadásával igyekezett többé válni egy szellentésnél a szélviharban.
Így, kanapéhuszár tempóban rögtön fel is emlegette az egyház bűneit és mulasztásait. A kritikus hangvételű bejegyzésében jogosan felveti, hogy az egyház a történelme során többször tussolta el a tagjainak a bűneit azért, hogy megtarthassa a hatalmát, vagy védje önmagát. Azonban ennek nem szabadna egy általánosításban kicsúcsosodnia, mert a hatalmat kiszolgáló, hibás személyes magatartások nem tükrözik a keresztény értékrendet, így a teljes egyházat sem lehet bűnpártolónak nevezni. Ennyi erővel azt is leírhatta volna, hogy minden muszlim terrorista, és Hitlernek is igaza volt, amikor a zsidók kollektív felelősségét hirdette.
Gyurcsánynál megjelenik az emberi méltóság és az igazság keresése, és követeli, hogy az élő emberek felé forduljanak, illetve megjegyzi azt is, hogy a szeretet alapvető keresztényi érték. De, az már nem igaz, hogy az egyház bűnei automatikus kompromittálnák a kereszténység egészét, köztük is akadnak olyanok szép számmal, akik elítélik a gyermekbántalmazókat és a pedofilokat.
Két fél között keresni az egészet
A részigazságokon túl mindkét álláspontnak van helye, főleg egy közéleti vitában. De, amíg az egyház csak a kritikákra reagál és nem gyakorol önkritikát, addig minden csak szavak szintjén fog létezni, és tovább mélyül az egyházzal szembeni bizalmi válság. Ez, egyébként Gyurcsány Ferencre is érvényes, neki is lenni mivel szembenéznie.
Tettekre lenne szükség, mert ezek nélkül aligha várhatunk változást. Mert szép dolog a hit, de az már nem, ha a spirituális dimenziókon túl már nem akarjuk érzékelni a valóságot. A jövő záloga a transzparencia, az igazságszolgáltatás, valamint az, ha közösen is méltóságteljesnek tudjuk érezni magunkat. Mert, ahogy Jézus is mondta – legalábbis János evangéliuma szerint (8,32) –, „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
