Szijjártó elfelejtett szólni a hatvani polgármesternek, hogy kínai autógyár épül a városban

Volt egy kis meglepetés Hatvanban, amikor a külügyminiszter bejelentette.

Ötvenmilliárd forint értékű beruházást tervez megvalósítani a Xinzhi kínai autóipari cég Hatvanban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI szerint, ezzel szerinte kilencszáz új munkahely jön majd létre. Ez a bejelentés azonban a város és annak polgármestere számára is meglepetés volt - hívta fel a figyelmet a Telex.

„Szijjártó Péter hétfőn jelentette be, hogy a kínai Xinzhi autóipari vállalat Hatvanba települ. Ez a hír minket is váratlanul ért, mivel Hatvannal senki sem egyeztetett erről. Egy ilyen beruházást csak akkor tudunk támogatni, ha az a hatvaniak közössége számára hasznos és előremutató. Azonnal elkezdtük az információk gyűjtését, amiket eddig kizárólag a HIPA-Nemzeti Befektetési Ügynökségtől kaptunk” – írta a Facebookon Horváth Richárd Hatvan polgármestere.

Horváth azt is hozzátette, „további egyeztetéseket kezdeményezünk a gyár képviselőivel és kormányzati szereplőkkel egyaránt, mert számunkra elfogadhatatlan, hogy Hatvant kihagyják, egy a városunkban megvalósuló, a jövőnket befolyásoló döntésből, beruházásból”.

Horváth szerint a beruházásról eddig annyit tudni, hogy Hatvanba gyakran érkezik kínai küldöttség beruházási szándékkal. A HIPA tájékoztatása szerint 2023-ban a Xinzhi képviselői is érdeklődtek személyesen. Ezután viszont konkrétumokról a várossal nem esett szó.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a Xinzhi egy hatvani, állami tulajdonban lévő iparterületre építi gyárát, ahol különböző motorokba készítenek majd alkatrészeket.

Ugyanakkor a Navracsics Tibor által hozott jelenlegi szabályozás szerint minden helyi iparűzési adó-többlet állami kasszába kerül, így a polgármester szerint a gyár adóbefizetéséből keletkező összeg jelentős részét nem tudják közvetlenül Hatvan fejlesztésére fordítani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság