Már 423 ezer forintnak kellene lennie az ingyenes készpénzfelvétel ATM-limitjének

11 éve nem változott a limit, viszont az átlagkeresetek emelkedtek.

2014. február 1-je óta érvényben van az a szabály, amely szerint a lakossági ügyfelek bankszámlájukról havonta legfeljebb két alkalommal, összesen maximum 150 ezer forintot vehetnek fel ingyenesen bankautomatákból. Habár tavaly ősszel felmerült, hogy esetleg 250 ezer forintra emelnék a limitet, vagy akár a minimálbér összegéig tennék díjmentessé a készpénzfelvételt, de ezekből végül nem lett semmi - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum, mely annak számolt utána, hogy a változásokat figyelembe véve mekkorára kellett volna nőnie a 150 ezer forintos összegnek.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A lap emlékeztet, hogy a szabályozás eredeti célja 11 évvel ezelőtt az volt, hogy azok, akik készpénzben szeretnék megkapni a fizetésüket, de a munkáltatójuk banki átutalással fizet, az átlagkereset mértékéig díjmentesen vehessék fel azt készpénzben. Ehhez csupán egy nyilatkozatot kellett tenni a bank felé. Azonban a meghatározott limitet a 11 évvel ezelőtti átlagfizetés alapján állapították meg, és azóta nem igazították az emelkedő bérekhez. A KSH adatai szerint azóta jelentős eltérés alakult ki a 150 ezer forintos limit és az átlagkeresetek aránya között:

  • 2014-ben a havi nettó átlagkereset 155 689 forint volt, ennek 96,3 százalékát lehetett ingyenesen felvenni készpénzben.
  • 2024 októberében (a legfrissebb adat szerint) az átlagkereset 438 900 forint volt, amelynek már csupán 34,2 százalékát lehetett díjmentesen készpénzben felvenni.
  • A portál arra is rávilágított, hogy mennyibe került a limit feletti készpénzfelvétel 2014-ben és 2024-ben, és mekkora különbség alakult ki az évek során:

  • 2014-ben a limit feletti 5689 forint készpénzfelvétele 34 forintba került (a 0,6 százalékos tranzakciós illeték alapján).
  • 2024-ben a limit feletti 288 900 forint készpénzfelvétele viszont már 2600 forintba került (a közben 0,9 százalékra emelt tranzakciós illeték miatt).
  • A lap végül megjegyzi, hogy amennyiben a 2014-es állapotot szeretnénk visszaállítani, vagyis azt, hogy az átlagfizetésnek a 96,3 százalékát ingyen lehessen felvenni, úgy a 150 ezer forintos limitet 422 661 forintra kellene felemelni.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság