Jelentősen csökkentette néhány tej és tojás árát a Tesco

Egyes termékek esetében több mint 10 százalékkal csökkentette az árat a Tesco.

Jelentősen csökkentette számos tej és tojás árát a Tesco: az áruházlánc üzleteiben és online felületén 12 féle UHT és ELS tej és 7 féle sajátmárkás tojás kapható, előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók - közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást!
Támogatom

Közölték: az áruházlánc 7-féle sajátmárkás tojás árát jelentősen, legalább 4,3 százalékkal, egyes termékek esetében pedig több mint 10 százalékkal csökkentette.

Február 13-tól többféle különböző márkájú tej is a korábbi árhoz képest jóval olcsóbban érhető el, az egyliteres kiszerelésű dobozos tej árcsökkentésének mértéke 12,5-5,3 százalék között változik. Azt írták, hogy az áruházlánc a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával alakítja üzletpolitikáját. Ennek megfelelően a Tesco a korábbi beszerzésiár-emeléseket csak részben érvényesítette a fogyasztói árakban, most pedig az előzetes terveivel összhangban nagyfokú árcsökkentést hajtott végre.

Habár a tojás beszerzési ára a tavalyi növekedést követően pár hete mérséklődni kezdett, az áruházlánc a csökkenés mértékének többszörösét adja át árcsökkentésként a vásárlóknak, és az eltérés akár hatszoros vagy hétszeres is lehet.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság