Szombathelyen a népfürdő 1905. június 29-én nyitotta meg kapuit a mai Haladás Sportkomplexum mögötti Perint-szakaszon. Bár a határozat a város részéről már 1904. június 20-án megszületett, az ötezer koronás beruházást a pénzhiány hátráltatta.
A népfürdő Múltbanéző - Strand a Perint-parton 2009. March 12. 07:06 és jégtermelő kialakításához fel kellett duzzasztani a Perintet, ehhez pedig zsilipet kellett építeni. Továbbá a strandkultúra kiszolgálásához kabinokat és kerítést is fel kellett húzni, valamint a medencetisztítást is elvégezni.
Habár ingyenesre tervezték, végül a népfürdőre 6 fillérért lehetett bemenni, a kabinhasználat pedig további 14 fillérbe került. Azért igyekeztek kedvezni a fürdővendégeknek, hiszen a férfiak reggel 6 és 7, illetve 19 és 21 óra között, a hölgyek reggel 7 és 9, valamint 17 és 19 óra között ingyenesen vehették igénybe a strandot, a katonák pedig kedden és pénteken 16 és 17 óra között használhatták díjmentesen.
A népfürdő végül nagy siker lett. Már az első évében ötezer fizető és tízezer ingyenes vendége volt. A töretlen népszerűség miatt 17 évvel később megbízták Niessner Aladár műszaki tanácsost a fürdő bővítésével. Az új strand 1922. július 9-én fogadta az első fürdőzőket, de az egyre növekvő igényeket a nagyobb mérete ellenére sem tudta kiszolgálni. Szombathelyen 1934-ben ezért újabb fürdő nyílt.
Ebből a korszakból származnak Nagy Emese fotói is, amelyek a népfürdő mindennapjait mutatják be. Mosolygós fiatalok élvezik a napsütést és a fürdőzést. A kor fürdőruha divatja is jól megfigyelhető, a férfiak is többnyire egyrészes, felsőtestet is takaró szettekben vannak.
Akkor még nem sejtették, hogy ez az idilli állapot nem tart örökké. 1945-ben ideiglenesen le is zárták a népfürdőt, amely a szovjet csapatok táborhelyévé alakult. 1960-ra visszatért a strand népszerűsége, ám az 1965-ös árvíz megrongálta a népfürdőt is. Ma pedig már nyoma sincs az egykori fürdőhelynek.