Három hónap alatt értékének több mint felét elveszítette a Tesla

De a tegnapi nap is jelentős zuhanást hozott. Az okok szerteágazóak, de közük lehet Elon Musk politikai szerepvállalásához.

A Tesla részvényei hétfőn 15 százalékot veszítettek értékükből, ami a legrosszabb napi teljesítményük volt 2020 szeptembere óta. Ez a zuhanás egy már hét hete tartó folyamatos csökkenést követett, amely a vállalat tőzsdei történetének leghosszabb veszteségsorozata. Az árfolyam 479,86 dolláros decemberi csúcsáról 222 dollárra esett vissza, ami három hónap alatt több mint 50 százalékos csökkenést jelentett - írta a Telex.

A részvényárfolyam csökkenése nemcsak a vállalat belső teljesítményével, hanem a gazdasági környezet alakulásával is összefüggésbe hozható. Donald Trump egy hétvégi beszédében a recesszió lehetőségére figyelmeztetett, valamint kilátásba helyezte egy újabb vámháború és az infláció kialakulását. Több amerikai tisztségviselő is hasonló aggodalmakat fogalmazott meg, ami hétfőn az egész New York-i tőzsdére negatívan hatott.

A Tesla gyenge tőzsdei teljesítményéhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy az eladások Európában és Kínában jelentősen visszaestek. Az autópiaci szakértők emiatt folyamatosan rontják a vállalat éves eredményeire vonatkozó előrejelzéseiket. Emellett a Tesla részvényeinek értéke csökkenhetett azért is, mert egyre nagyobb ellenállásba ütközik Elon Musk személye és a vállalat. Az Egyesült Államokban aktivisták radikális eszközökkel, például autók felgyújtásával és rongálásával tiltakoznak a Tesla ellen - hívta fel a figyelmet a 444.hu.

A Tesla elleni támadások nem korlátozódnak Amerikára. Franciaországban nyolc Teslát gyújtottak fel, míg Berlinben egy Tesla-gyár építkezésén keletkezett tűz, amelyet a hatóságok szándékos gyújtogatásként kezelnek. Egy baloldali környezetvédő szervezet vállalta a felelősséget a berlini támadásért, amely tovább fokozta a vállalat elleni ellenszenvet. A részvényárfolyamot ezek a negatív hírek is jelentősen befolyásolhatták.

Donald Trump megszólalt az ügyben: a volt elnök a Truth Social platformon úgy fogalmazott, hogy a "radikális baloldali holdkórosok" próbálják illegálisan és összejátszva ellehetetleníteni a Teslát. Szerinte ezzel nemcsak Elon Muskot, hanem az általa képviselt értékeket is támadják - tette hozzá a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság