Ahogy 1848-ban, ma is kívánjuk a sajtó szabadságát!

És ne feledd: csak veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.

1999-ben egy fiatalokból álló csapat azon gondolkodott, hogyan lehetne egy szabad médiát indítani. Pénzük nem volt sok - ez azóta sem változott - így az internetet választották. Az akkor együtt gondolkodók aztán sokfelé mentek. Mára lett belőlük a közmédiában dolgozó médiaszemélyiség, zenész, politikus. De a Nyugat.hu megmaradt szabad, független médiának és továbbra is büszkék vagyunk mindarra, amit a Nyugat szó jelent.

Sok mindenről mesélhetnénk nektek, hogy hány buktatót és vészhelyzetet éltünk át, míg elértünk a 26. évig.

Sokszor ott állok a kollégáim mellett és hallgatom, milyen minősíthetetlen hangnemben akarnak lerázni bennünket, ha például a közpénzek magánzsebbe vándorlásáról akarunk kideríteni valamit.

De itt vagyunk! Magyarország második legrégebbi hírportáljaként. Örülünk, hogy az olvasói felmérések alapján ebben az álhírekkel teli világban hitelesnek tartjátok a tartalmainkat, és ebben a régióban mi vagyunk számotokra az első számú hírforrás. No meg arra, hogy 2023-ban a Telexszel és a Partizánnal együtt mi kaptuk a Magyar Sajtódíjat.

Ám most más idők járnak: a független sajtót egyre több támadás éri és a világot ellepik a hamis hírek. A magyar kormány is minden eszközt megragad - törvényeket hoz, alkotmányt módosít, hivatalokat állít fel -, hogy megfélemlítsen bennünket és elnyomja a neki nem tetsző hangokat.

Csak veled együtt tudunk ez ellen tenni!

Arra is kérünk, címkézd nekünk adód 1%-át Ne hagyd veszni a szabad sajtót! Támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! 2025. February 19. 11:03 és légy egyszeri vagy havi támogatónk!

Érjük el együtt, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol:

  • gyakorolhatjátok a jogaitokat,
  • az értékek a helyükön vannak,
  • a törvények nem a hatalmat védik,
  • ahol a tetteknek következménye van,
  • ahol a valóság fontosabb, mint a propaganda
  • Végül pedig nézd és hallgasd meg, hogy mit mondtam két évvel ezelőtt, milyen irányelvek mellett kell működnie a Nyugat.hu szerkesztőségének.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Vélemény