Nagy Márton szerint 16 százalékkal csökkentek az árak az árrésstop hatására

Egyelőre még csak gondolkodnak a 30 termékkör további bővítésén.

A nemzetgazdasági miniszter egy kedd reggeli sajtótájékoztatón közölte, hogy az árrésstop összesen 30 termékkört és 1000 terméket érint. Eddig 760 termék esetében tapasztaltak árcsökkenést, amely átlagosan 16 százalékos volt, de a miniszter szerint ez az arány tovább emelkedhet – számolt be róla a Portfolio.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az árcsökkenés mértéke meghaladja a kormány korábbi várakozásait, mivel eredetileg 10 százalékos csökkenést prognosztizáltak. Nagy Márton hangsúlyozta, hogy az átárazási folyamatok még nem zárultak le, így a jelenlegi 16 százalékos mérséklődés akár tovább is növekedhet.

A vizsgált 1000 termék közül 760-nál csökkentek az árak, 160 esetében nem tapasztaltak változást, ami arra utalhat, hogy ezeknél az árrés eleve nem érte el a 10 százalékot. Ugyanakkor 70 terméknél kisebb áremelkedést észleltek, ezért a minisztérium vizsgálatot indított. Nagy Márton szerint a háttérben vagy adathiba állhat, vagy az árfigyelés alapjául szolgáló múlt csütörtöki adatok éppen akciós árakat tükröztek.

Különösen jelentős árcsökkenést mértek a tejtermékeknél – így a joghurt, tejföl, tej és túró esetében az NGM szerint az árak több mint 50 százalékkal estek. A HVG hétfői felmérése ugyanakkor nem támasztotta alá ezt a mértékű csökkenést.

„Azt kérjük a beszállítókkal való tárgyalásainkon, hogy mostantól ne emeljenek árat. Ha ezt nem teszik meg, akkor esetükben is beavatkozik a kormány” – jelentette ki határozottan Nagy Márton. A jelenlegi rendelet alapján a szabályozás főként a kereskedőket sújtja, akik jogsértő módon járnak el, ha a beszállítói szerződéseket a saját előnyükre módosítják.

A miniszter szerint a kormány hétfőn már tárgyalt a kiskereskedelmi láncokkal, és azok megértették az üzenetet, valamint betartják a szabályokat. Ugyanakkor felmerült a 30 termékkör további bővítése, de erről egyelőre korai lenne dönteni, mivel előbb az első tapasztalatokat kívánják kiértékelni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság