68 év után, ősszel bezár Bécsben az egyik legnépszerűbb magyar vendéglő

Az elmúlt években a "Bécs belvárosának legkedveltebb étterme" címet is elnyerte.

Ősszel bezár a bécsi Ilona Stüberl étterem. Az 1957-ben nyílt magyar vendéglő a fővárosi magyarok és a Bécsbe látogató magyar turisták fontos találkozóhelye. Az üzlet ugyan túlélte a koronavírus-járványt, most viszont tulajdonosa úgy döntött, hogy szögre akasztja a kötényt - írta az magyarok.orf.at

Facebook/Ilona Stüberl

Fodor Mária 1987-ben vette át az éttermet nevelőszüleitől, Somlai Mihálytól és feleségétől Ilonától. A lapnak elmondta, nagyon nehezen hozta meg a döntést, hiszen az élete volt az étterem. Rengeteg munkát tett bele, a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően pedig az Ilona Stüberl 2021-ben elnyerte, a "Bécs belvárosának legkedveltebb étterme" címet. Míg a koronavírus-járvány során számos étterem végleg bezárt, az Ilona Stüberl a hűséges törzsközönségnek és az összetartó csapatnak köszönhetően kitartott.

"Olyan nagyfokú volt a szerelem az étterem és köztem, hogy ez mindent fölülmúlt. Akármilyen rossz kapcsolatom is volt, ha kiléptem belőle, az étterem és a vendégek mindig meggyógyítottak" - mondta Fodor Mária, aki azért döntött a bezárás mellett, mert úgy érzi, az állandó munka és az állandó stressz most már kezd az egészségére menni.

Mária őszre tervezi a bezárást, a vendéglátást október-novemberig szeretné fenntartani. A berendezést kiárusítja. 2026 januárjában pedig visszaadja majd a kiürített üzlethelyiséget a bérbeadó társasháznak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság