Három Vas megyei település kaphat hamarosan bankautomatát - térképen a települések

A szakértők szerint az ATM-ek telepítése 10 milliárd forintnál is nagyobb költséget jelentene, ami aztán megjelenhet majd a számladíjakban.

Mint ahogy mi is beszámoltunk Első körben csak a 2000 lakosúnál nagyobb települések kapnak ATM-et 2025. March 25. 13:03 korábban, a kormány és a Bankszövetség egyeztetései alapján első körben a 2000 főnél nagyobb lélekszámú településekre helyeznének bankautomatákat. A Bankmonitor szakértői térképre tették azt, hogy melyik településeken jelenhetnek meg leghamarabb az új automaták.

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) adatai alapján 2022-ben 775 olyan település volt hazánkban, ahol az állandó lakosok száma meghaladta a kétezer főt, ebből 166 településen abban az évben nem volt bankautomata - írja a lap, mely megjegyezte, hogy ezek közül egy településen volt bankfiók, ott elképzelhető, hogy emiatt nem lesz majd ATM.

Azóta persze eltelt néhány év, így a lélekszám azóta módosulhatott, ahogy a bankautomaták száma is, mindenesetre a közölt adatok alapján az alábbi térképet rajzolták fel:

Ezekre a helyekre kerülnek bankautomaták
Bankmonitor

Ez alapján tehát Vas megyében első körben Vépen, Táplánszentkereszten és Toronyban lehet bankautomata a jövőben a kormány szándékának megfelelően.

A lap még hozzátette, hogy a kormány oldalán második ütemként az ezer főnél több lakost számláló települések jelentek meg. Az érintett települések száma – szintén 2022-es adatok alapján – 615, melyből 159-ben volt csak a kérdéses időpontban bankautomata. Ez azt jelenti, hogy a második körben várhatóan 456 településre kell kihelyezni a bankoknak automatát. Igaz, 2022-ben két olyan település volt az érintettek között, ahol volt bankfiók.

Harmadik körről egyelőre nincs szó, ugyanakkor a hosszú távú cél az, hogy minden magyar településen legyen automata. Ez további 1729 ATM-et jelentene. A Bankmonitor szakértőinek véleménye alapján 10 milliárd forintot meghaladó kiadás lenne az, ha ténylegesen az összes olyan településre kihelyeznének ATM-et, ahol jelenleg nincsen. Ez a költség pedig ellenkező előírás hiányában megjelenhet a számladíjakban is - jegyezték meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság