Posztapokaliptikus tájjá válik a kerékpárút minden eső után Kőszeg és Kőszegfalva között

Télen nem a sár, hanem a jég az úr.

Olvasónktól kaptuk az alábbi képeket, amelyeken a Kőszeget és Kőszegfalvát összekötő kerékpárút eső utáni állapota látható. Jól kivehető, hogy a bringasáv mellett húzódó vasúti töltés egyfajta gátként működik, megtartva a szántók felől érkező vizet. A kettő között pedig ott a bicikliút – amely így rendszeresen víz alá kerül, legalábbis szakaszosan.

A Kőszeg és Kőszegfalva közötti kerékpárút
Esők után a víz az úr
Olvasó
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Bár a víz idővel elszivárog, a kimosott föld ott marad az aszfalton, rendkívül balesetveszélyessé és gyakorlatilag járhatatlanná téve ezt a szakaszt minden nagyobb esőzés után.

A Kőszeg és Kőszegfalva közötti kerékpárút
Láb- és keréknyomok a sárban
Olvasó

Egy megfelelő vízelvezető árok sokat segítene, de ilyet nem alakítottak ki, így a probléma folyamatosan újratermelődik. Télen a helyzet még rosszabb, hiszen a víz megfagy, és bár ilyenkor talán kevesebben bringáznak, a jégen gyalogosan sem biztonságos közlekedni.

A Kőszeg és Kőszegfalva közötti kerékpárút
A képre kattintva galéria nyílik
Olvasó

A megoldás egyelőre várat magára, addig pedig csak remélni lehet, hogy nem történik baleset ezen a szakaszon.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem