Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a száj- és körömfájást a szomszéd megyében

Megkezdődött az állomány felszámolása.

Újabb magyarországi szarvasmarhatelepen, ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordányban igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét – jelentette be Nagy István agrárminiszter csütörtök délután. A telepen észlelt gyanús tünetek után elvégzett laboratóriumi vizsgálat megerősítette a fertőzést.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A miniszter elmondta, hogy azonnal zárlat alá helyezték az érintett állattartó telepet, és megkezdődtek a járványügyi protokoll szerinti intézkedések. „Előkészítjük a teljes állomány, mintegy 600 tejelő tehén felszámolását” – közölte Nagy István a Facebookra feltöltött videóüzenetében. Hozzátette: „A cél a fertőzés megállítása és a további terjedés megakadályozása.”

A hatóságok elrendelték egy 3 kilométeres védőkörzet, valamint egy 10 kilométeres megfigyelési körzet kijelölését is. A védőkörzetben haladéktalanul megkezdik a fogékony állatok számbavételét, mintavételezését és szükség esetén védőoltását. A miniszter szerint nem zárható ki a korlátozott területek további bővítése sem.

A járványügyi nyomozás szintén elindult, amelynek célja az esetleges mulasztások feltárása és a fertőzéssel kapcsolatba kerülő más gazdaságok azonosítása. „Zajlik a kontaktkutatás, hogy megelőzzük a vírus továbbterjedését más állattartó telepekre” – hangsúlyozta a tárcavezető.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság