A Mol-csoport 2024-ben 357 milliárd forintos eredménnyel zárt, jelentette be Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a vállalat éves rendes közgyűlésén csütörtökön. A pénzügyi célkitűzések teljesülésére és az elért üzleti sikerekre különösen büszke, tekintettel arra, hogy a társaság több irányból is jelentős nyomás alá került. Ezekről ejtett is néhány szót az Index tudósítása szerint.
Hernádi szerint a közép-európai országok egyre több extra adót vetnek ki a nagyvállalatokra, amit a gazdasági nehézségek ellensúlyozásával indokolnak a kormányok. Csak az elmúlt három évben 3 és fél milliárd dollár extra adót fizettünk be különböző kormányoknak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Mol-nak kétszer-háromszor is „bele kellett nyúlnia a saját zsebébe”, hogy segítsen az államoknak, de most már kezd egy kicsit sok lenni a sarcolás.
A Mol vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyakran változó jogszabályi környezet különösen Magyarországon rontja a versenyképességet. Úgy véli, az ország előtt komoly feladatok állnak a gazdasági stabilitás fenntartása és javítása érdekében. „Van természetesen házi feladat is: a hazai versenyképesség javítására sokkal kiszámíthatóbb szabályok kellenek, mert nagyon nehéz mozgó célpontra lőni” – jegyezte meg. Végül azt is hozzátette, hogy szerinte a bizonytalanság évei következnek.