A New York-i Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság úgy döntött, hogy a Fehér Ház által hivatkozott rendkívüli jogkör nem jogosítja fel az elnököt egyoldalúan vámtarifák bevezetésére szinte minden ország ellen - számolt be a BBC.
A bíróság szerint az Egyesült Államok alkotmánya kizárólag a Kongresszust ruházza fel a kereskedelempolitikai döntések jogával, amit az elnöki hatáskör nem írhat felül. A háromtagú bírói testület arra is rámutatott, hogy a Trump által hivatkozott 1977-es Nemzetközi Rendkívüli Gazdasági Hatalomról szóló törvény (IEEPA) nem ad lehetőséget az ilyen kiterjedt vámintézkedések meghozatalára.
A döntést követően a Trump-adminisztráció azonnal fellebbezést nyújtott be. A bíróság tíz napos határidőt szabott a vámok leállításának bürokratikus lebonyolítására, jóllehet a legtöbb intézkedést már korábban felfüggesztették. A döntés a Kína, Mexikó és Kanada ellen hozott külön vámintézkedésekre is kiterjed, amelyeket a kormány a kábítószerek és illegális bevándorlók áradatára hivatkozva vezetett be.
A döntés ugyanakkor nem érinti azokat a vámokat, amelyeket például autókra, acélra és alumíniumra szabtak ki, mivel ezek más jogalap alapján kerültek bevezetésre. A szakértők szerint, ha a fellebbviteli bíróság is helyben hagyja az ítéletet, az érintett cégek visszaigényelhetik a korábban kifizetett vámokat kamattal együtt. A globális piacok pozitívan reagáltak a döntésre: az ázsiai tőzsdék emelkedtek, az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is erősödtek, és a dollár is erősödött a biztonságosabb devizákhoz képest.