Lassan felsejlenek a letűnt korok a szombathelyi Fő tér Külsikátorában, ahol a házfalak már a járókelőkre dobják vakolataikat. Az így feltáruló rétegek megmutatják magukat a nagyvilágnak – mintha a város múltja, minden szépségével és romlásával együtt, a szemünk láttára hámlana le. Így múlik el a világ dicsősége.
Szomorú a látvány, mert ha valaminek, hát a Fő térnek és a hozzá tartozó apró utcáknak, sikátoroknak egy ékszerdobozt kellene idézniük. Ehelyett a pusztulás virágai kapaszkodnak a falakra, és a város szíve lassan elporlik a közöny alatt.
Ha pedig a lakóközösség nem boldogul, marad a remény, hogy a körzet képviselője közbenjár. Mert megoldás nyilván nem egyik napról a másikra születik – de legalább a szándék, a figyelem jele ott lehetne a vakolat alatt, mielőtt az utolsó réteg is lehullik.
