Szijjártó Péter: Magyarország űrállomást épít – ha minden jól megy, 2029-re fellövünk valamit

Mészáros Lőrinc máris nekiállhat gondolkodni tudósai körében?

Negyvenöt évvel Farkas Bertalan repülése és néhány hónappal Kapu Tibor űrmissziója után ismét nagyot álmodik a magyar kormány: Szijjártó Péter Washingtonban bejelentette, hogy Magyarország űrállomást építene – írja az Index.hu.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a kormány átfogó beruházási, oktatási és technológiai megállapodást készít elő az amerikai Voyager Technologies nevű céggel, amely 2029-re egy kereskedelmi űrállomást tervez Föld körüli pályára állítani.

„A megállapodás megnyitja a lehetőséget, hogy Magyarország aktív szereplője legyen a projektnek” – mondta Szijjártó. A miniszter szerint az ország méretéhez és gazdasági erejéhez képest „abszolút felülreprezentált” a nemzetközi űrkutatásban.

Szijjártó hozzátette, hogy a fejlett űrtechnológia „hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez”, és az űrben végzett kísérletekből „nagyon sokat profitálhatunk”. Hogy pontosan hogyan, az egyelőre nem derült ki, de a kijelentés jól hangzott Washingtonban.

A tárcavezető bejelentette továbbá, hogy a kormány újabb emberes űrmissziót tervez, és folytatni kívánja a korábbi programokat.

„Most már sokkal könnyebb partnereket találni, sőt, van, hogy a partnerek jelentkeznek” – fogalmazott, ami talán nem meglepő, tekintve, hogy egy magyar űrállomás ötletét valószínűleg kevesen hagyják szó nélkül.

A projekt részleteiről egyelőre nem tudni semmit, de a bejelentés így is számos kérdést vet fel. Például azt, hogy ki építi majd az űrállomást magyar részről, és lesz-e rajta Puskás Aréna Skybox. Mi pedig csak annyit tennénk hozzá: „Űrállomás! Ne fogd meg, Andi! Nem szabad!”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény