Ferit kirakták a hóra? – Gyurcsány pólóban pózol a hóesésben

A volt miniszterelnök mindent megtesz, hogy promózza a könyvét.

Gyurcsány Ferenc újabb meghökkentő poszttal jelentkezett a közösségi oldalán: a politikától visszavonult, immár íróként tevékenykedő egykori miniszterelnök fehér rövidujjú pólóban és fekete nadrágban – talán mezítláb – áll a hóesésben egy fa mellett.

A jelenetet kísérő idézet pedig még a fotónál is rejtélyesebb:

Gyurcsány már jó ideje szakított az aktív politikával, könyveket ír, és láthatóan élvezi az írói szerep szabadságát – vagy legalábbis a szabad ég alatti, télies performanszokat.

A fotó azért felvet pár kérdést. Még mindig jobb, mintha Feri táncra perdülne, de ez a jelenet így is elég különös: mintha szó szerint kiment volna a hóra, és közben úgy beszélne, mintha a hűvösre tették volna. Vagy csak most hallotta életében először a Kistehén Tánczenekar "Feri elvitte a kabátom" című dalát és kicsit félreértette - ott ugyanis pont Feri volt a kabáttolvaj.

De lehet, hogy csak egy művészi képrejtvény akar lenni. Ha igen, a megoldás valószínűleg: „fagyhalál”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény