Elég érdekes, és könnyen félreérthető képet posztolt nemrég a Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A fotón Curtisszel állnak egymás mellett, félig átkarolva egymást, miközben egy táblát tartanak, amin a „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” felirat olvasható.
A kép pikantériája azonban nem önmagában az ölelés, hanem a hiányzó ujjak. A táblát tartó kezek jól láthatók, az ölelő kezek ujjai viszont sem a vállakon, sem a derekakon nem jelennek meg, így adódik a kérdés: hol vannak a nem látszó tenyerek?
Pride ide vagy oda, a fotó így kifejezetten érdekesre sikerült, s bár a látvány egy photshop-bakit sejtet, lehet, hogy a megfejtés valami egészen más lehet. A kép mellé írt szöveg sem segít sokat az értelmezésben: Szijjártó mindössze annyit írt, „Köszönjük, Barátom!”, egy kék szívecskével kiegészítve.
A kommentelők persze azonnal megtalálták a lehetőséget a trollkodásra: sokan boldogságot kívántak a „párnak”, mások pedig már Dzsudzsák Balázs miatt kezdtek aggódni, aki korábban szintén többször feltűnt Szijjártó Péter mellett, olykor családi fotókon is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!