Az "Elegancia"

A barokk korban még a mostani épület helyén, a Kőszegi utca és a Fő tér sarkán állt az egyemeletes Városháza.

A barokk korban még a mostani épület helyén, a Kőszegi utca és a Fő tér sarkán állt az egyemeletes Városháza, földszintjén a "Szombathely városához" címzett vendéglővel. Az épület előtti téren - úgy a mostani taxis stand környékén - állott a pellengér, amit később szeméremkőnek is hívtak. Mellette volt az úgynevezett "simakő", amelyen nyilvánosan hajtották végre a megvesszőzést.

Ekkor a Városháza még a helyével is hangsúlyozta, hogy a polgárvároshoz tartozik, tehát a polgárság vásárterén van. Ez a tér - a mai Fő tér - noha építészetileg nem volt kiemelkedő, mégis a barokk korban hatott a legegységesebbnek. Szinte mindenhol egyemeletes épületek zárták körül, csak néhány helyen bontották meg az egységet az előző időkből maradt földszintes házak.

A Városháza később annyira elavult, hogy méltatlannak érezték a hely szellemiségéhez. Így 1838-ban a városi magisztrátus kiköltözik, és a Kám - mai Szily János - utcában lévő iskolaépületbe teszi át székhelyét. A gazdátlanná vált épületet a vendégfogadó vette birtokába. A század végéig még vegetált az egykori városháza, akkor lebontották, és 1898-ban a ma is látható háromemeletes bérházat építették a helyére. A házat a II. Világháborúban találat éri, így a Kőszegi utca felöli részét amolyan "szocreál" stílusban kipótolták.

A Fischer Ferenc építész tervei alapján, eklektikus stílusban épült bérpalota földszintjén üzletek és vendéglők cserélték egymást az elmúlt száz esztendő során. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az Elegancia ruházati áruház. Nevével még a mai napokban is illetjük Szombathely bérházát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Múltbanéző