Hadházy Ákos Orbán Ráhel táskáiról: „A hercegnő mennyire elszakadt a magyar valóságtól”

Újabb luxizás az Orbán-családban.

Hadházy Ákos a Facebookon reagált Orbán Ráhel legutóbbi, másfél milliós Celine táskájára, amelyet az Erkel Színházban viselt. A politikus szerint a táska „szerény” összege a Rogán- és Matolcsy-féle több tízmilliós darabokhoz képest kispolgári visszafogottság, ugyanakkor az ötödik, egy-két milliós táska, amit Ráheltől bemutatott, már összesen tízmillió forintot ér.

Hadházy kiemelte, hogy nem a gazdagsággal van baja, hanem azzal, ha valaki a hatalomhoz való elvtelen kapcsolódás révén vagy hivalkodó módon él vissza a vagyonával. A posztban az Erkel Színház új igazgatója, Szente Vajk is megkapja a magáét, aki Hadházy szerint nem csak Orbán lányával „elmélyülten beszélgetve” szolgálja ki a hatalmat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény