Karácsony táján, húsvét környékén vagy politikai kampányok idején Magyarországon újra és újra előkerül Jézus Krisztus neve. Többnyire hivatkozási alapként, erkölcsi díszletként, a „keresztény értékek” emblémájaként. Ritkábban tesszük fel azt a kellemetlen kérdést, mi történne akkor, ha Jézus nem kétezer évvel ezelőtt, hanem ma lépne közénk. Nem teológiai értelemben, hanem nagyon is prózaian: a magyar jogrend keretei között.
Ha Jézus ma járná Galilea helyett Szombathely, Miskolc vagy Budapest utcáit, első pillantásra sok minden rendben lenne vele. Betegeket gyógyítana, elesettekkel ülne egy asztalhoz, megvédené azokat, akiket a többség megvet. Ezek a gesztusok nemcsak erkölcsileg lennének vállalhatók, hanem kifejezetten egybecsengenének Magyarország Alaptörvényének preambulumával is, amely hangsúlyozza az emberi méltóság védelmét és az elesettek megsegítésének kötelességét.
A gond ott kezdődne, ahol a legenda átlép a paragrafusok világába.
Disznók, asztalborogatás és egy kis becsületsértés
Vegyük a gadarai disznók történetét. Több száz állat pusztul el egyetlen „csodás” beavatkozás következtében. A mai magyar Büntető Törvénykönyv ezt nehezen nevezné példázatnak.
Állatkínzás, különös kegyetlenséggel, jelentős értékre elkövetve. Ez már nem erkölcsi vita, hanem több év szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény. A jogot nem érdekli, hogy a történet mit akar tanítani a gonoszról, csak az, hogy mi lett a következménye.
A templom megtisztítása sem lenne problémamentes. A pénzváltók asztalainak felborítása, az árusok kiűzése ma jó eséllyel garázdaságként vagy rongálásként jelenne meg egy rendőrségi jegyzőkönyvben. A „szent felindulás” nem szerepel enyhítő körülményként a BTK-ban, legfeljebb az ügyvéd próbálná meg így keretezni a történteket.
És akkor ott vannak a szavak. Jézus nyelvezete időnként kifejezetten éles. „Képmutatók”, „meszelt sírok”, „viperafajzat”. Egy mai sajtóperben ezek becsületsértési vagy rágalmazási ügyekké szelídülnének, különösen akkor, ha nem közszereplőkről hangzanának el. A hegyi beszéd költői magasságai mellett lenne néhány mondat, amit egy bíró vastagon aláhúzna.
Nézőpont kérdése
Mindez önmagában még nem jelentené azt, hogy Jézus „bűnöző” lenne. Inkább azt mutatja meg, hogy a modern jogállam nem mitológiában, hanem cselekményekben gondolkodik. A jog nem vizsgálja a megváltás szándékát, csak a jogsértések ismétlődését. És itt jön képbe az a fogalom, amelytől minden irodalmi és teológiai olvasat idegenkedik: a visszaesés.
Az első ügy még simán elmenne figyelmeztetéssel. Garázdaság a templomban. Asztalok felborítása, kiabálás, a köznyugalom megzavarása. „Indulati cselekmény”, mondaná az ügyvéd, „vallási meggyőződés”, tenné hozzá. Pénzbüntetés, esetleg felfüggesztett, erkölcsi fejcsóválás.
A második már neccesebb. A gadarai disznók esete a mai BTK szerint súlyos állatkínzás. Tömeges pusztítás, jelentős érték, különös kegyetlenség. Itt már nincs metafora, csak szakértői vélemény, kárszámítás és letöltendő szabadságvesztés. Két, három, akár öt év. Fellebbezés, természetesen.
A harmadiknál elfogyna a türelem. Újabb botrányos fellépés, újabb „megosztó” beszéd, újabb rendbontás. A bíróság pedig kimondaná azt a szót, amitől a teológia mindig is irtózott: visszaeső.
A három csapás elve nem kérdez rá arra, hogy ki az ember. Nem érdekli a megváltás, az irgalom, az üdvtörténet. Csak azt nézi, hányszor lépte át valaki a határt. Harmadszorra pedig már nem magyaráz, hanem súlyosbít.
Ha Jézust ma a magyar bíróság elé állítanák, visszaesőként, halmazati büntetéssel, súlyosító körülményekkel, könnyen összejöhetne 8–12 év szabadságvesztés. Nem keresztre feszítés. Sokkal prózaibb végkifejlet: beton, zárka, reintegrációs tiszt.
KereszTÉNYEK
Mindez groteszknek tűnik, mégis kínosan pontos. Magyarország Alaptörvényének preambuluma ünnepélyesen hivatkozik a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, de a mindennapi jogalkalmazásban Jézus Krisztus maga aligha lenne „alkotmányos személyiség”. Túl kiszámíthatatlan. Túl radikális. Túl kevéssé kompatibilis a renddel.
Talán ez a legkellemetlenebb felismerés. Nem az, hogy Jézust megbüntetnék. Hanem az, hogy ma is ugyanaz zavarna benne, mint kétezer éve: nem volt hajlandó csendben maradni, nem tisztelte feltétel nélkül az intézményeket, és nem igazodott ahhoz, amit éppen törvényesnek neveztek.
Lehet, hogy nem börtönben végezné. De az is lehet, hogy igen. És ha így lenne, akkor nem az lenne a kérdés, hogy igazságos volt-e az ítélet, hanem az, hogy milyen világról állítjuk még mindig, hogy keresztény.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
