Múltbanéző: A Szent Márton utcai Gyöngyös-híd

A "Borostánykő" környékén sok minden megváltozott, de a híd kerek lyukjain ma is ugyanúgy nézegetünk át.

Régi fotónk az 1920-as évek elején készült: a Gyöngyösön átvezető Szent Márton utcai híd építését ábrázolja. A kép közepén Éhen Gyula polgármestert láthatjuk, akit a modern Szombathely megteremtőjének tartanak. Ő csatornáztatta a várost, építette a vasútállomást, és még sorolhatnánk...

A háttérben az Ungár-malom és a Közfürdő épületei találhatók. Ungár Zsigmond "Püspök-hengermalma" egyike az ország legrégibb vidéki műmalmainak. 1821-ben építtette perlaki Somogyi Lipót püspök és innen nyerte a "Püspök-malom" elnevezést. 1930-tól itt állt Szende László bérháza.

Ma a patak jobb partján hosszú sorház áll (Gyöngyösparti sétány), amely Németh István tervei szerint épült 1982-ben. A bal parton pedig a Borostyánkő Áruház található, ami jugoszláv tervezők és építők munkája révén 1978-ban készült el. (Az áruház szimbolizálta annak idején városunkban a "Nyugatot") Az áruház tartozó parkoló helyén működött egészen 1977-ig, az építkezés megkezdésiig, Szombathely piaca. Az áruház helyén lévő épületben pedig a piac "elengedhetetlen kelléke", a kocsma.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Múltbanéző