Múltbanéző - Putsarits-ház

A Nagytemplomban éneklő egykori kanonokok házát ma szombathelyi polgárok lakják. Mindennap Hefele Menyhért keze nyomát csodálhatják.

A jelenlegi Templom tér szakrális épületegyüttese, pontosabban az Egyházmegyei Könyvtár épülete tőszomszédságában álló, eredeti tulajdonosa után Putsarits-háznak nevezett épület a XVIII. század legelején készült barokk stílusban.
1700 óta ebben volt a mindenkori éneklő kanonok lakása, ezért másként Contratus-háznak is hívták. (Szintén az egykori un. kanonokházak közé tartozik még a szomszédos Szily János utca 5. számú épület.)

Az eredetileg földszintes épületet a 1782-ben Csődy Pál őrkanonoksága alatt (1717 k.- 1794) a városban - és különösképpen a szóban forgó épület környékén - sokat dolgozó Hefele Menyhért tervei szerint építették át egyemeletesre. Kiegyensúlyozott klasszicista formáját (1+3+1+3+1 ritmusú ablaktengely-beosztás, a földszinti ablakok felett lunetta mezők, közöttük sávos díszű pillérek, az emeleti széleken alacsonyabb nyaktagok, középen szegmentív kapubejárat, széles párkányok és dísztelen homlokzat, a nyugati oldalon kosáríves és keretes kocsibehajtó) a XIX. század elején, 1820 táján nyerte el.
Déli oldala a város házainak többségével együtt az 1945-ös szövetséges bombázások idején megsérült, felújítására 1955 és 1960 között került sor. Egykor parkosított kertjének hátsó traktusa most a Romkert újabb ásatási területére esik. Jelenleg lakásnak használják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Múltbanéző