A szombathelyi Újvilág utcai garázssornál is kimutatták az azbeszt jelenlétét - számolt be róla olvasónk, aki az ezt bizonyító dokumentumokat is elküldte nekünk.
A vizsgálatot olvasónk bejelentése nyomán az önkormányzat végezte néhány nappal ezelőtt. Összesen nyolc helyen vettek mintát, hét helyen ki is mutatták a szennyezést. Tájékoztatásuk szerint a vizsgálatot helyszíni azbesztvizsgálóval végezték. Ez pedig legfeljebb tájékoztató jellegű, előzetes jelzést adhat. Végleges eredmény csak "akkreditált mintavételi eljárás, laboratóriumi vizsgálat lefolytatásával igazolható".
Arról, hogy vezetnek-e be korlátozást az érintett területen, a dokumentumokból nem derült ki.
Az azbesztszennyezésekről bővebben ide kattintva olvashat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!