December 2-től 400 településen kénytelen csomagárat csökkenteni a Telekom

A Gazdasági Vesenyhivatal (GVH) nyomására kell változtatniuk a díjakon.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom Nyrt. kötelezettségvállalását, amely szerint a Telekom 2019. december 2-től számos településen a jelenleg elérhetőnél olcsóbb, új – TV, internet- és telefonszolgáltatást is tartalmazó – úgynevezett triple-play csomagot kínál – írja a Napi.hu.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A GVH még 2017-ben indított versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, mert az meglehetősen trükkösen árazta be fent említett csomagot.

A Flip triple-play olcsóbb volt azokon a településeken, ahol erős volt a konkurencia, és drágább, ahol nem volt versenynyomás.

Ez pedig felvetette a tisztességtelen magas árak gyanúját.

Most viszont a Telekom vállalta, hogy kedvezőbb árú csomagokat indít 406 településen.

Az előfizetők 6350 forintért, hagyományos ügyintézés esetén havi bruttó 6950 forintért férhetnek hozzá az alábbi szolgáltatásokhoz:

  • széles műsorkínálatot nyújtó televíziós csomag (139 csatorna, ebből 32 HD csatorna),
  • nagysebességű internetszolgáltatás (optikai hálózaton 150/50 Mbps maximális és 60/25 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség, ED3 kábelhálózaton 150/5 Mbps maximális és 15/1 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség),
  • vezetékes telefonszolgáltatás, amelynek keretében a belföldi vezetékes és mobil hálózatok 5 forintos kapcsolási díj mellett 5 forint/perces díjszabásért hívhatók.
  • Az érintett települések listája GVH dokumentumának a végén található.


    Frissítés:

    Cikkünk megjelenése után a Magyar Telekom sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünknek, amelyet változtatás nélkül közlünk:

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárult eljárása során a Telekom törekedett arra, hogy az ügyfelek számára előnyös megoldást találjon és ajánljon fel. A GVH által elfogadott kötelezettségvállalás értelmében országszerte több mint 400 - jellemzően kis és közepes méretű – település optikával és bizonyos kábeles technológival lefedett területein válik jelentősen olcsóbbá a Telekom meghatározott otthoni internet, tv és telefon szolgáltatást egyben nyújtó csomagja. A Telekom célja, hogy országszerte minél több háztartás és vállalkozás számára tegye elérhetővé a szupergyors internetet, az intenzív optikai és kábeles fejlesztésekkel párhuzamosan ajánlatait is úgy állítja össze, hogy egyre többet értéket kínáljon csomagjaiban.

    A Gazdasági Versenyhivatal határozata nem állapított meg jogsértést.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Tech