A Bayern Szombathelyen - Sporttörténeti pillanat előtt a Viktória

Szerdán este hat órától a Bajnokok Ligája főtábláján a német Bayern Münchent fogadja a Rohonci úton a Viktória FC Szombathely. Edző és játékos is bizakodik, meglepetésre készülnek.

Augusztus végén tartották az Európai Labdarúgó-szövetség központjában az első alkalommal kiírt női Bajnokok Ligája 32-es főtáblájának sorsolását. A kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes szombathelyi Viktória FC automatikusan a főtáblára került, így a selejtezőkben nem volt érdekelt, a főtáblán viszont már nem kiemeltként vették figyelembe. Markó Edina együttese végül a német sztárcsapatot, a Bayern Münchent kapta ellenfélül.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A férfiakkal ellentétben innen már egyenes kieséses alapon folytatódik tovább a sorozat. Az első találkozót szerdán este hat órakor a Rohonci úton rendezik, míg a visszavágót október 7-én, szerdán este hét órakor játsszák Aschheimben, egy München melletti településen.

Biztos védekezésből kontrákra építeni

Az UEFA ranglistáján a Bayern a 10., a Viktória pedig a 32. helyen áll. A szombathelyiek edzője ennek ellenére bizakodó, azt mondja nem ijednek meg a német sztárcsapattól.

Akció közben a lányok
viktorafc.hu

– Biztos, hogy a klub életének egyik legnehezebb és legfontosabb meccse vár ránk – mondta Markó Edina edző. Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a német női labdarúgás Európa csúcsát jelenti, nemzeti csapatuk a világbajnokságokon is rendre a dobogón végez. A különböző utánpótlás válogatottakkal játszottunk már német csapatokkal, és mindig az volt a forgatókönyv, hogy nagyon masszívan kellett védekeznünk, és kontrákból volt esélyünk a támadásokra. Hasonlóra számítunk most is.

Természetesen láttam felvételeket a Bayernről, a hétvégén pedig még várok egy részletesebb elemzést a játékukról, válogatott játékosunk, Gáspár Cecíliáék ugyanis most játszanak velük bajnokit, tehát egész friss élményei lesznek. Múlt héten válogatott meccsek miatt szünet volt a bajnokságban, így régen játszottunk együtt a társasággal, hatan a felnőtt, ketten pedig a korosztályos nemzeti csapattal voltak EB- és VB-selejtezőkön. Sikerrel vették az akadályt, remélem, hogy ez is lendületet ad majd a lányoknak.

Az biztos, hogy ennek a meccsnek a ritmusa legalább háromszorosa lesz egy átlag magyar NB I-es meccséhez képest. Mindenkiben látom a bizonyítási vágyat, egyáltalán nem feltartott kezekkel lépünk pályára, szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy legyen még esélyünk a visszavágón is a továbbjutásra. Bízom benne, hogy sok szurkolónk lesz, akik segítenek majd az esetleges holtpontok átlendülésén.

Pas Alexandra térdsérülése után lábadozik, így ő biztosan nem léphet még pályára szerdán.

Borítanák a papírformát

Kovács Eszter, a vasiak játékosa bízik benne, hogy meglepetést tudnak okozni, és legyőzik a Bayern Münchent.

Kovács Eszter
viktorafc.hu
Fotó: viktoriafc.hu"]

– Amikor meghallottam, hogy a Bayernnel játszunk, lefagyott az arcomon a mosoly. Ezt a csapatot világszerte ismerik. Örülök neki, hogy egy ilyen neves ellenféllel szemben bizonyíthatjuk, mire is vagyunk képesek. Tudjuk, hogy remek mentalitással rendelkeznek, harcosak, küzdenek, jó a testfelépítésük, tehát kemény meccsre számítok. A papírforma szerint nem mi vagyunk az esélyesek, ennek ellenére természetesen mindent megteszünk azért, hogy nyerjünk. Nagyon remélem, hogy sokan kilátogatnak a meccsre és szurkolnak majd nekünk.

Az FC Bayern München női csapatát 1970-ben alapították. Egyszer, 1976-ban nyerték meg a bajnokságot, ötször végeztek a Bundesliga második helyén. A legutóbbi szezonban is ezüstérmesek lettek, csupán gólkülönbséggel maradtak le a bajnoki címről. A csapatban osztrák, olasz, horvát és német válogatott játékosok is szerepelnek, legismertebb játékosuk a német Behringer, aki U19-es korosztályban világ- és Európa bajnok, 2007-ben pedig felnőtt világbajnok lett, a pekingi olimpián bronzérmet szerzett a német csapattal. Ő azonban biztosan nem lép pályára a Viktória elleni párharc során, ugyanis saroksérülést szenvedett. A másik nagy sztár, a rendkívül gólerős svájci Vanessa Bürki, akiről Mezey György nemrégiben ezt mondta: „Bármelyik magyar férfi csapatba beférne!”

A párharc győztese egyébként a Standard Liége (belga) - Montpellier (francia) meccs továbbjutója ellen folytathatja.

WSSZ - Viktória 11-es párbaj
WSSZ - Viktória 11-es párbaj
Mészáros Zsolt

A találkozóra a felnőtt jegyek 1000 forintba kerülnek, a nyugdíjasok, a diákok és a hölgyek féláron, 500 forintért tekinthetik meg az összecsapást. A 14 év alatti diákok számára a belépés díjtalan.

Nyerjen jegyet Bayern München- Viktória FC Szombathely meccsre!

Ha szeretne ott lenni az eseményen,vállaszoljon kérdésünkre. A helyes megfejtők között 2-2 db belépőjegyet sorsolunk ki.

A megfejtések beérkezési határideje: 2009. szeptember 29. 12.00 óra

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

A Bajnokok Ligájában a Viktória FC – A Bayern München az első ellenfél

A Viktória FC az egyetlen szombathelyi együttes, amelyik két csapatsportágban két alkalommal is felnőtt nemzeti bajnokságot tudott nyerni. Azonban mégis "mostohagyerek"... Úgy, ahogy a női futball a mai Magyarországon.

„A nő, aki focizik” - Beszélgetés Markó Edinával

A Viktória FC edzője, minden idők egyik legjobb magyar női focistája szerint az MLSZ-ben nem a szakmai érvek döntenek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport