Kényeskedők az MMIK-ban

A szombathelyi színtársulat, a KDG MuTe ezúttal Moliére klasszikusát, a finomkodó társalgási stílust gyilkosan gúnyoló darabját viszi színpadra.

Már az első előadást ezren nézték meg

A KDG Musical Team még a tavalyi év elején alakult meg néhány kanizsais diákból, akik kitalálták, hogy bemutatnak egy musicalt. Ez volt az Egy lány álma. A zenés, táncos, 35 szereplős produkcióra az áprilisi jótékonysági premieren mintegy ezren váltottak jegyet a szombathelyi sportházban.

A függöny leeresztése után a tagok rájöttek, hogy jól érzik magukat együtt és a próbák is hangulatosan telnek, ezért úgy döntöttek, folytatják a közönség szórakoztatását.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat
A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat

A társulat felvételit is hirdetett, így a keretlétszám negyvennyolcra bővült. Időközben bemutatták a Tömörkény nevű, öt kamaradarabból álló előadásukat is, mellyel a Savaria Karneválon, a Pályaválasztási és Képzési Vásáron, valamint a Városi Ifjúsági Napon is felléptek.

Tizenhetedik századi darab: mai köntösben, aktuális mondanivalóval

Az improvizációra épülő Beugrót nemrégiben kezdték el, a produkciót pedig nem várt lelkesedéssel fogadták a helyiek. A csapat most gőzerővel készül a péntek esti bemutatóra: Moliére Kényeskedők című darabját viszi színpadra. A mű tulajdonképpen a tizenhetedik század szellemi divathóbortját, a finomkodó társalgási stílust és a szalonköltészetet gyilkosan gúnyolja ki.

A társulat életében azért érdekes ez a mű, mert eddig modern darabokkal szórakoztattak. Ahogy Cseszkó Tamás, az egyik rendező elmondta: nem írták át a drámát, hanem az eredeti szöveggel dolgoznak, hiszen ebből rengeteget tanulnak a színjátszók. Hangsúlyokat, helyzeteket, párbeszédet, monológot.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat
A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat

Nagy fába vágta a fejszéjét a társulat: a Kényeskedők kifejezetten az a mű, ahol nem a szöveg, hanem az azt kísérő, és sok esetben azt felül is író mimika és pantomim a komikum fő kifejező eszköze. A történet Párizsban játszódik, és két kényeskedő, eladó sorban lévő leányzóról szól, akiknek az udvarlásról és a házasságról alkotott véleménye szöges ellentétben áll a korban elfogadott nézetekkel.

Jellemek, helyzetek sanzonokkal és nótákkal fűszerezve

Két kikosarazott udvarlójuk elhatározza (Melhardt Gergő, Székely Zoárd), hogy megleckézteti a finomkodó hölgyeket: inasaikat (Cseh Balázs, Nagy István) küldik a lányokhoz, akik mint nyájas kérők tetszelegnek Magdi (Szibler Vivien) és Kati (Korponay Zsófi) előtt. Apropó Kati és Magdi. A két fruska új nevet is ad magának, valami idegenül csengőt, hiszen a kifinomult ízlésnek derogál a polgári név.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat
A Kanizsai Dorottya Gimnázium egy termében próbál a társulat

A két inas úriasan felöltözve, megjátszott udvariassággal veszi le a lábáról a kényeskedőket, éppen úgy, ahogy ezt a kisasszonyok korábban elképzelték. Tovább nem is folytatjuk a történetet, de mindenki gondolhatja, hogy ettől a ponttól kezdve csupa jellem- és helyzetkomikum nevetteti meg a közönséget. És ha ez még nem elég a szórakozásból, a darabot sanzonok és nóták is színesítik.

Premier: 2009. december 11-én, este hattól az MMIK-ban.
Jegyek: elővételben a Kanizsai Dorottya Gimnázium portáján, valamint az előadás előtt a helyszínen 600 Ft-os áron válthatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra